FRISSÍTVE: Megmenekült egy 12 napra az ausztrál pusztaságban rekedt nő

FRISSÍTVE: Megmenekült egy 12 napra az ausztrál pusztaságban rekedt nő Külföld

Kekszen és pocsolyavízen élte túl egy nő azt a 12 napot, amit az elhagyatott ausztrál pusztaságban kellett töltenie, miután az autó, amellyel két társával útnak indult, egy folyómederben rekedt.

Az 52 éves Tamra McBeath-Riley a BBC News hétfői cikke szerint két társával és kutyájával indult útnak november 19-én Alice Springsből, amely Ausztrália északi térségében fekszik. Miután a kocsijuk a Hugh-folyó medrében lerobbant, szétváltak. A rendőrség a kocsi közelében találta meg McBeath-Rileyt, de két társának, Claire Hockridge-nak and Phu Trannak még nem akadtak a nyomára.

A nő az Alice Springs-i kórház előtt számolt be a történtekről a sajtónak. Mint elmondta: miután a kocsijuk a folyómederben ragadt, három napig még együtt várakoztak ott, és megpróbálták kiszabadítani az autót, de kísérleteik nem jártak sikerrel. A meleg miatt a nappalokat a kocsi alatt ásott lyukban töltötték, éjszaka pedig az autóban aludtak.

Minden velük lévő folyadékot, egyebek mellett némi vodkát is megittak, valamint a kocsiban lévő kekszet és tésztát is megették. Véletlenül rábukkantak egy vízgyűjtő gödörre, az abban talált vizet felforralták, és egy ingen átszűrték, hogy szomjukat oltsák.

A nő két társa három nap után az országutat keresve indult útnak, McBeath-Riley azonban az autónál maradt, mert attól tartott, hogy kutyája nem bírná ki a hosszú utat.

A körzet rendőrsége helikopterekkel kutatott a három eltűnt személy után. McBeath-Rileyt másfél kilométerrel a kocsitól találták meg, miután egy helybeli bejelentette, hogy keréknyomokat látott arrafelé. A nőt kiszáradás miatt  kórházba vitték.

A rendőri jelentés nem tért ki arra, hogy a nő kutyáját is megtalálták-e.

A két eltűnt embert helikopterrel és gyalogosan is tovább keresik a környéken.

FRISSÍTÉS: Megtalálták a trió második tagját is

Az ausztrál pusztában eltűnt háromtagú társaság második tagját is megtalálta a rendőrség. A csodával határos módon megmenekült férfi kiszáradás és az erős napsütés okozta sérülések miatt orvosi ellátásra szorult – írta meg kedden a BBC hírportálja.

A 40 éves Phu Tranra Alice Springstől 160 kilométerre, 14 nap után bukkant rá kedden egy gazda egy elhagyatott ingatlanon. A 46 éves Claire Hockridge után még kutatnak.

A rendőrség tájékoztatása szerint Trant erősen kiszáradt és megviselt állapotban találták meg. Kissé zavarodott volt, de miután vizet és ennivalót kapott a farmertől, javult az állapota.

A rendőrség helikopterekkel és gyalog is folytatja a keresést. „Nagyon nehéz a terep, homokos dűnék, kemény agyag, sűrűn álló fák és sziklák váltakoznak” – mondta el hétfőn a mentőakcióról tájékoztató Pauline Vicary felügyelő.

FRISSÍTÉS 2: Holtan találták meg a trió harmadik tagját

Az ausztrál pusztában több mint két héttel ezelőtt eltűnt háromtagú társaság harmadik tagjának holttesttét találhatta meg a rendőrség.

Az ausztráliai Északi terület hatóságai egyelőre nem azonosították a holttestet, de úgy vélik, hogy a 46 éves Claire Hockridge maradványait találták meg – írja a BBC hírportálja.

A rendőrségnek sikerült leszűkítenie a keresést Hockridge után, és később lábnyomokat találtak, amelyek valószínűleg a nőtől származtak.

A rendőrség kedden azt mondta, félő, hogy Hockridge-nek “csak korlátozott mennyiségben, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésére víz”.

Ausztrália távoli északi vidékén kevés az élelem- és vízforrás, miközben a napi hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 40 Celsius-fokot.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.