Magyar diákkollégium a Vajdaságban

Magyar diákkollégium a Vajdaságban Külföld

Szerbiában jártunk, a lesajnált és a világ szuperhatalma által a kilencvenes években csúnyán megleckéztetett országban, melyről legfeljebb mint az unió kapui előtt ácsorgó, s a kapukon hiába zörgető államról esik szó. Holott egy Romániánál semmivel sem elmaradottabb ország, a meglátogatott, szinte félmilliós, pezsgő életű nagyváros jelenéből ítélve semmivel sem felkészületlenebb a bebocsátásra és komolyan vételre, mint a Balkán többi, szalonképesebbnek ítélt része.

A Duna-parti Újvidék tekintélyes egyetemi kampuszán ünnepelte meg az ottani magyar tanszék fennállásának 60. születésnapját október végén, s noha a csökkenő diáklétszám miatt — az idén e folyamat megakadni látszik — az aggodalom legalább olyan indokoltnak tűnt a felszólalók szavaiban, mint az ünneplő hangvétel, a kulturális teljesítmény mind a tanárképzésben, mind a tudományos kutatásban meglapozottnak és méltánylandónak látszik. Tudományos konferenciával ülte meg évfordulóját a tanszék, ezen több erdélyi meghívott is szépen szerepelt.

Számomra, mint külső megfigyelő számára az Európa Kollégium jelentette a legnagyobb meglepetést, melyet a magyar állam és a Vajdasági Magyar Tanács (a kulturális autonómia működő szerve, mely például szolgálhatna a román politikum számára) épített az egyház által felajánlott telken. Újvidéken ugyanis a túlnyomó szerb többség mellett egy nagyon tarka kisebbségi mozaik is létezik, köztük a tízezer körüli magyarság a legnagyobb. Több óvodai és két általános iskolai, egy középiskolai tagozat gondoskodik a gyerekek anyanyelvi képzéséről, a Telepnek nevezett városnegyed Cirillről és Metódról elnevezett utcájában egy református és egy katolikus magyar templom áll, ezek mellett épült három éve a kimondottan szórványvidék szükségleteire szabott diákkollégium.

A helyi egyetemen a magyar szakosokat kivéve mindenki más szerbül tanul, de szállást és közösségi életet ez a szinte luxusfeltételeket kínáló intézmény nyújt minden olyan diáknak — egyetlen felvételi feltétel!—, aki magyarul érettségizett. Bácska, a szerb Bánság és a Szerémség magyarlakta, jórészt szórványközösségeinek magyar iskoláira ilyenformán jótékonyan hat vissza az újvidéki diákszálló, érdemes internetes honlapjára felmenni és tanulni példájából.

A vajdasági (Szerbia autonóm tartománya) anyanyelvi oktatás sok gonddal küzd persze, de felépítésének célszerű elemeiből mi is tanulhatnánk. A Duna túlpartján fekvő, szépen tatarozott péterváradi erőd várfokáról messzire ellátni, dél-erdélyi közösségi gondjainkig mindenképpen.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.