Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kivégzik, mert becsempészte Észak-Koreába a Squid Game című sorozatot

Kivégzik, mert becsempészte Észak-Koreába a Squid Game című sorozatot Külföld

Golyó általi halálra ítéltek egy észak-koreai férfit, amiért pendrájvon becsempészte a Squid Game (Nyerd meg az életed!) című dél-koreai Netflix-sorozat egy példányát Észak-Koreába, és diákok között terjesztette a filmet. A kommunista párt központi bizottságának határozata alapján elbocsátották az iskola igazgatóját, valamint a diákok osztályfőnökét is.

Hirdetés
Hirdetés

A brit hírforrások által men nem nevezett korú férfi azonban nemcsak saját felhasználásra csempészte be Kínából a filmet, hanem diáktársainak is árusítani kezdte, erre figyeltek fel a helyi hatóságok.

A letartóztatásokra feltehetően a múlt héten került sor a Kínával határos Észak-Hamgjong tartományban. A brit Daily Mail beszámolója szerint az egyik diák, aki megvette a kalózfilm egy példányát, azóta életfogytiglani börtönbüntetést kapott, míg hat másik fiatalt, akik csak megnézték a filmet, öt év kényszermunkára ítéltek. Get same-day-loans.

Észak-Korea szigorúan tiltja a nyugati és a dél-koreai filmek és egyéb kulturális termékek bevitelét az országba. A rendőrök razziát tartottak az iskolában, hogy megtalálják a film összes kópiáját.

A Daily Mail szerint a hét diák letartóztatása az első alkalom, hogy a dél-koreai rezsim a „reakciós gondolkodásról” és az „idegen kultúra felszámolásáról” szóló, nemrég elfogadott törvényt kiskorúakat érintő ügyben alkalmazza.

A büntetés-végrehajtás azonban nem áll meg a csempésznél és a videót megtekintő diákoknál. A kommunista párt központi bizottságának határozata alapján elbocsátották az iskola igazgatóját, valamint az ifjúsági titkárt és a diákok osztályfőnökét is.

„Kizárták őket a pártból. Az biztos, hogy szénbányákba küldik őket dolgozni, vagy az ország távoli videkeire száműzik őket. A tanárok aggódnak, hogy ez velük is megtörténhet, ha valamelyik diákjuk belekeveredik a nyomozásba” – mondta egy névtelenséget kérő informátor.

A Squid Game-rajongó diákok lebukása után a hatóságok elkezdték átkutatni a piacokat a memóriatárolók és CD-k után.

(Hirado.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük