Felhívás!

Elkelt a világ második legnagyobb gyémántja

Elkelt a világ második legnagyobb gyémántja Külföld

A luxuscikkeket gyártó Louis Vuitton megvásárolta minden idők második legnagyobb gyémántját. A teniszlabda nagyságú 1758 karátos drágakövet először megcsiszolják, feldarabolják majd a cég ékszereibe építik be.

A drágakő a kanadai Lucara Diamonds bányacég egy botswanai bányájából származik, ahonnan már több nagy értékű követ bányásztak ki korábban az elmúlt nyolc évben – közölte a CNN.

A Lucara Diamonds közleménye szerint a francia luxuscikk-gyártó mellett egy antwerpeni gyémántfeldolgozóval is megállapodtak.

Az üzlet értelemében a kanadai bányacég 50 százalékos részesedést kap a csiszolt gyémántok eladásából, és előzetesen egy meg nem nevezett összeg is a markát üti. Közölték, hogy az eladásokból befolyó pénzek 5 százalékát közösségi programokra költik Botswanában.

A gyémánt igazi értéke csak a csiszolás után derül majd ki.

A Louis Vuitton tulajdonosa, az LVMH aktív szereplő a luxustermékek piacán. A cég kötelékébe tartozik az olasz Bulgari, valamint a TAG Heuer és a Hublot óramárkák. Novemberben 16 milliárd dollárért vásárolták meg az egyik legtekintélyesebb és legrégebbi amerikai ékszerházat, a Tiffany & Co-t.

A világ valaha megtalált legnagyobb gyémántja az 1905-ben a dél-afrikai Pretoria közelében felszínre hozott 3106 karátos Cullinan, amelyet szintén több darabra vágva dolgoztak fel.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.