El akarta lopni a Magna Cartát

El akarta lopni a Magna Cartát Külföld

Még 2018 októberében próbálta meg egy férfi ellopni a Magna Carta egyik, a Salisbury székesegyházban őrzött példányát, de nem járt sikerrel, a bűncselekményből pedig csak mostanra lett per, ezért most derültek ki a szokatlan indítékai – írj a Sky News.

A 47 éves Mark Royden egy kalapáccsal megpróbálta betörni a több mint nyolcszáz éves dokumentumot őrző biztonsági üveget, de nem járt sikerrel, megpróbált elmenekülni, de akkor elkapták a katedrálisban dolgozó kőművesek.

Roydon tagadja az ellene felhozott vádakat, azt mondja, hogy igazából kitüntetést érdemelne, és csak azért nem sikerült a lopás, mert alkalmatlan eszközzel próbálta végrehajtani. Azt mondta, ha szamurájkard van nála, már biztos nem lenne a helyén a Magna Carta.

A lopást egyébként egész ügyesen megtervezte, megnézte, milyen területeket látnak be a biztonsági kamerák, valamint egy tűzjelzőt is elindított, hogy ezzel keltsen zavart.

A bíróságon azt mondta, azért akarta ellopni az okiratot, mert nincs meggyőződve arról, hogy az valódi, ezért azt be kell vizsgálni. „Hogy úgy mondjam, nekem nem lehet csak úgy beszélni a Szen Grálról. Ha találsz a földön egy zacskót, amire az van írva, hogy kokain van benne, akkor igazságügyi vizsgálatnak kellene alávetni a tartalmát. Ami a Szent Grált illeti, azt is karbonvizsgálatnak kellene alávetni” – mondta a bíróságon.

A Magna Carta Libertatumra (Nagy szabadságlevél) a történelemórákról emlékezhetünk, az 1215. június 15-én Földnélküli János angol király által aláírt, a rendi jogokat biztosító szabadságlevél, az angol alkotmányfejlődés egyik legfontosabb állomása. Nagy-Britannia történelmének legnagyobb hatású írásos dokumentumának számít napjainkig. 

Összesen négy eredeti példány létezik belőle, az egyiket a Salisbury katedrális káptalani gyűléstermében állították ki 2015-ben. Ez van a négy közül a legjobb állapotban. Szerencsére teljes épségében megúszta a bűncselekményt.

(index)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.