Felhívás!

Élményalapú keresztény oktatás

Augusztus 28-ig várják a 21 és 35 év közötti keresztény fiatalok jelentkezését az élményalapú, széles körű ismeretanyagra és a tanulmányi utakra épülő, 10 hónapos képzésre.

A program költségmentes, a hallgatók teljes ellátásban és havi ösztöndíjban is részesülnek. A 10 hónapos program a tanulmányutak, a tíz tanulmányi modul és a kollégiumi közösségi élet hármasának pilléreire épül.

A kurzus a keresztény lelkiségi, gazdasági, társadalmi és kulturális élet szinte minden tudásterületét lefedi. A program kiemelt szempontja a változatos, korszerű és minőségi oktatás, melyet a saját szakmájukban magasan kvalifikált előadók és neves professzorok – mint Balog Zoltán teológus, református püspök, Csáth Magdolna kutatóprofesszor, az MTA doktora, Kiszelly Zoltán politológus, főiskolai docens, vagy Lakner Zoltán Lehel szociológus, szociálpolitikus – biztosítanak.

Az intenzív képzésnek köszönhetően a diákok olyan hazai és Kárpát-medencére kiterjedő civil és szakmai kapcsolati hálóval gazdagodhatnak, továbbá olyan egyházi és közéleti személyek ajánlásait kaphatják meg, amelyeket más módon csak hosszú évek kitartó munkája biztosítana.

A programra az Akadémia honlapján olyan társadalmi szerepvállalás iránt elkötelezett 21 és 35 év közötti keresztény értelmiségi fiatalok jelentkezését várják, akik már befejezték egyetemi tanulmányaikat, vagy jelenleg is végzik. Az ingyenes képzésen mindössze 15 fő vehet részt, akik a program ideje alatt teljes ellátásban és havi ösztöndíjban is részesülnek. A kis létszámú, bentlakásos képzésnek a piliscsabai kollégium ad helyet, szakkollégiumhoz hasonló formában.

Jelentkezés és további tájékoztatás az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia honlapján: https://szenttamasakademia.hu/.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.