Felhívás!

Elektronikai hulladékból kevesebb gyűlt

Június 15-én befejezte az első félévi lom- és üveggyűjtési akcióját a TEGA Rt. Napra pontosan 4 hónap alatt. A begyűjtött mennyiség új következtetésekre ad okot.

Máthé László, a TEGA Rt. vezetője elmondta: „Tavaly hasonló periódusban a vidéki akció keretében 3357 háztartást mozgattunk meg, 2021-ben már 4618-ról beszélhetünk. Ez az utóbbi adat a begyűjtött üveg mennyiségén is érzékelhető: a tavaly ilyenkor 185.276 kg üveg gyűlt, az idén ez a mennyiség már 251.065 kg-ra rúg. Az időközben begyűjtött üveghulladék mennyiségében nincs számottevő változás, szóval nincs okunk panaszra, az emberek odafigyelnek, szelektálnak. Munkatársaim már jelezték, hogy többen érdeklődtek, hogy mikor kezdjük második kört.”

A számok terén csökkenő tendenciát mutat az elektronikai eredetű hulladékok beszolgáltatása: az elmúlt év során 3015 személytől érkezett 15.5764 kg, idén szint 1000-rel kevesebben, 2084-en éltek a lehetőséggel: 90.135 kg gyűlt össze. Az igazgató véleménye szerint ebben a kérdésben több tényező is közrejátszik: az egyik, hogy a különböző háztartási gépek, televíziók, számítógépek cseréje nem gyors folyamat, másodsorban több, országos akció is van, amely hasonló jellegű, így a régi készülékek egyes esetekben pénzt érnek.

Lomokból is szépen gyűlt, 272 tonna bútor, használt gumiabroncs, matrac, síküveg, textília került szállításra. Az üveggyűjtés és lomtalanítás július 12-én folytatódik, Sepsibükszádon kezdenek. A helyszínek és időpontok pontos listája a tega.ro honlapon lesz elérhető.

A TEGA Rt. sajtóirodája

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.