Hirmondo

Eredményes évkezdés a községben

Eredményes évkezdés a községben

Nagy értékű gépeket vásárolt a gelencei önkormányzat, amely ezen kívül bővíti a községházát, és LED-es közvilágítást szereltet. Idén új szoborral gazdagodik a nagyközség, amelynek a kultúrotthona is példásan megújulhat. Cseh József polgármesterrel a tavalyi év kiértékelése mellett az idei tervekről beszélgettünk.

Esztelnek mellett Gelence is haszonélvezője annak az európai uniós programnak, amely révén az önkormányzatok energiahatékonyságát kívánják növelni. Ennek érdekében biomasszával működő kazánt szerelnek fel, a kiegészítőket, így például egy nagy teljesítményű szecskázó gépet pályázati úton be is szerezték.

Az új kazánt azonban korszerű épületben kell elhelyezni. A községháza a 19. század végén épült, nincs benne megfelelő helyiség, ezért a kibővítése mellett döntöttek. Cseh József elöljáró elmondta, már pirosban áll a mintegy 75 négyzetméter területű, emeletes ingatlan a régi épület folytatásában. Amint ez elkészül, rendezik a községháza udvarát és a körülötte levő teret. A térrendezésnek más hozadéka is lesz, ugyanis egy újabb köztéri szoborral gazdagodik a nagyközség. Az önkormányzat még tavaly megvásárolt egy Szent István-mellszobrot, amit idén a községháza előtti területen állítanak fel. Emellett az új épület elkészülése és a térrendezés befejezésével a gazdasági gépeket az úgynevezett Bikaistállóba kötöztetik.

Hirdetés
Hirdetés

Bővülő géppark, új villanyhálózat

Tavaly jelentős összegű támogatást kapott a község az esztelneki székhelyű Angustia Egyesülettől. A vidékfejlesztési egyesületnél részben gépvásárlásra pályáztak, ugyanakkor más hasznos eszközt is be tudtak szerezni a mintegy százezer eurós vissza nem térítendő támogatásból. Az elöljárótól megtudtuk: többek között egy korszerű, utánfutóval felszerelt traktort vásároltak, ezen kívül jutott pénz sánckaszára és a már említett szecskázó gépre is. A korszerű traktort egyelőre az önkormányzat melletti garázsban tartják.

Szintén a tavalyi év nagy megvalósításai közé tartozik a villanyhálózat teljes felújítása. Ezzel egy többéves gondot sikerült megoldani, hiszen a dinamikusan fejlődő nagyközségben minden háztartásban egyre több a fogyasztó, ezen kívül a cégek is szép számban jelen vannak a településen. Így a hálózat nagymértékben le volt terhelve, állandósult az áramszünet, és a hálózati feszültség is túl alacsony volt a berendezések működtetéséhez.

Mintaégőket is teszteltek

A szolgáltató kitartó lobbizást követően végezte el a nagy értékű beruházást, mely révén többek között oszlopokat és vezetékeket cseréltek ki, új villanyórákat szereltek fel, illetve megduplázták a transzformátorok számát. Cseh József szerint a munkálat esetenként kellemetlenséggel is járt, így utólag ismételten köszöni a lakosság türelmét, és elnézést kér a szerelés közben adódó gondok miatt, de ezek elkerülhetetlenek egy ilyen nagyléptékű korszerűsítés esetén.

A tervek szerint egy hónap leforgása alatt a közvilágítást is korszerűsítenék. Ennek érdekében két cégtől is mintaégőket kértek, hogy teszteljék, melyik felel meg. Végül egy henger alakú, erős fényt sugárzó berendezés mellett döntöttek. Az új égők egy részét az önkormányzat körül, illetve a polgármesteri hivataltól a községközpont felé vezető úton szerelték fel.

A polgármester szerint a beruházás körülbelül öt és fél év alatt térül meg, és az az elképzelésük, hogy a fogyasztáskülönbségből adódó pluszpénzt fordítják törlesztési célra. Hozzátette, míg a régi rendszer esetében körülbelül 11 ezer lejes havi villanyszámlájuk volt, addig a számításaik szerint a LED-es rendszerrel az a felére csökken, és az égők élettartama is sokkal nagyobb.

Hirdetés
Hirdetés

Közel négy kilométer aszfalt

A felsoroltak mellett más tekintetben is fejlődni fog a nagyközség, hiszen jelentős hosszúságú községi utat aszfaltoznak idén Gelencén. Az önkormányzat elképzelése szerint az utcák kapcsolódnának is egymáshoz. A tavaly megnyert pályázatok egyike ugyanis az úthálózat korszerűsítésére vonatkozik.

A nagyközségen átvezető megyei utat még tavaly újraaszfaltozták, idén pedig folytatják a községi utak rehabilitálását, és amennyiben kivitelezőt kapnak, négy utcát korszerűsítenek. Cseh József kifejtette: az egyik utca a központi óvoda, a másik a templom mellett található. Ezen kívül aszfaltoznának az Alszegben és a Bingo-pékség felé vezető utcában is. Ha ez megvalósul, a településen jó pár kilométert fog kitenni az aszfaltozott utak hossza, hiszen az önkormányzat lehetőségei szerint az előző években is bitument öntöttek egy-egy útra, summázott az elöljáró.

Hozzászólások