A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Röviden

A követendő háromszéki példa

A háromszéki elöljárók leckét adtak a brassói kormánypárti politikusoknak, véli Adrian Veștea. Brassó Megye Tanácsának elnöke, aki Facebook-bejegyzésben értékelte, hogy Tamás Sándor és Antal Árpád levélben fordult Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz, amelyben pénzt kérnek a repülőtérre, és támogatják a brassóiak követeléseit. Ugyanakkor arra kérték az RMDSZ csúcsvezetőségét, hogy az idei költségvetésről zajló tárgyalásokon kezeljék prioritásként a brassói repülőteret. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint, bár a vidombáki repülőtér nem háromszéki fejlesztés, de a létesítmény az egész térség számára létfontosságú, hiszen bizonyított, hogy a repülőtér 60 kilométeres körzetében ugrásszerűen megélénkül a turizmus, és a gazdaság.

Tizenegyezren Háromszéken

Románia továbbra se célország a külföldi turisták számára. Növekszik ugyan az érdeklődés az ország iránt, mégis tavaly októberig alig 2,5 millió külföldi turista látogatott az országba. Legtöbben, 1 millióan Bukarestbe látogattak, főként üzleti ügyben. Nagyobb számú külföldi ugyanakkor az erdélyi megyéket kereste fel, így Brassóba 191 ezren, Szebenbe 145, Kolozs megyébe 125, Temes megyébe 100, míg Maros megyébe 80 ezren látogattak. A statisztikai hivatal adatai szerint Hargita megyébe 46 ezer, Kovászna megyébe pedig 11 ezer külföldi látogatott el. A Romániai idegenforgalmi célpontokat népszerűsítő romania.travel portál alig néhány mondatban mutatja be a székelyföldi megyéket. Háromszékről például megtudhatják, hogy faluturizmus működik többek között Csernátonban, Gelencén és Árkoson, lovagolni lehet Kökösben és Zabolán. Emellett kiemeli a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi városnapokat, a Reflex színházi fesztivált, a kézműves vásárokat. Citybreakre ajánlja Sepsiszentgyörgyöt, az egészség- és wellnessturizmus fejezetnél szerepelnek a mofetták és falusi feredők, illetve a kovásznai és bálványosi wellness-szállodák.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.