Gyermekjátékok seregszemléje

Gyermekjátékok seregszemléje Cseperedő

A megyeszékhelyi Pinocchio Napközi Otthon szervezésében került sor a Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is című népi gyermekjáték vetélkedő seregszemléjére a Kónya Ádám Művelődési Házban. A házigazdák mellett jelen voltak a Hófehérke Napközi Otthon, a gidófalvi, fotosmartonosi, kökösi óvodák gyerekei, összesen mintegy 200 óvodás.

A vetélkedő a néphagyományokat, ezen belül a népszokásokat és a népi gyermekjátékok tanítását és bemutatását célozza. A másfél évtizedes múltra visszatekintő rendezvény közösségformáló ereje alkalmat adott a városi és vidéki gyerekek együttlétére, örömteli együttjátszására. Ez tükröződött szerdán is a gyerekek arcán, miközben egymás „előadását” figyelve együtt örültek egymás sikerének. A fellépések után a művelődési ház udvara felszabadult, boldog gyerekzsivajtól zengett. Felemelő érzés volt látni a vidéki és városi gyerekek közös játékát, ahogy együtt fogyasztják a kínált zsíros kenyeret és kürtőskalácsot.

Az elbíráló bizottság tagjai – Virág Endre néptáncoktató, Márk Emese, a Hófehérke Napközi Otthon vezetője és Kozma Tünde, a Pinocchio Napközi Otthon óvodapedagógusa – kiértékelték a bemutatott játékfüzéreket, a jelen lévő csoportok okleveleket kaptak, és ajándékcsomagokban részesültek.

A rendezvény zárómozzanataként szakmai megbeszélésre került sor, melynek során Virág Endre néptáncoktató megosztotta észrevételeit a jelen levő óvodapedagógusokkal, akik e tanácsok által gazdagodva és egymás ötleteiből merítve távozhattak.

A Pinocchio Napközi Otthon munkaközössége köszönetét fejezi ki a Kónya Ádám Művelődési Háznak, hogy helyet adott e rendezvénynek, valamint a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, a Kovászna Megyei Művelődési Központnak és a Zoemia Pékségnek a támogatásokért.

Szilvási Melinda óvodavezető, Pinocchio Napközi Otthon

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.