Felhívás!

Az élmény a legfontosabb

Az élmény a legfontosabb Cseperedő

A kézdiszentléleki RMDSZ nőszervezet pedagógusai június 5-e és 9-e között óvodás gyerekek számára tartottak román–angol tábort a kézdiszentléleki közösségi házban. Molnár Éva, Marthi Enikő és Bartók Enikő Mária pedagógusok az önkéntes segítőkkel együtt a tábor szervezésekor azt tartották elsősorban szem előtt, hogy egy jó hangulatú, biztonságos körülmények között történő, a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő vakációs programot biztosítsanak. Ez meg is valósult.

A felsoroltakhoz adott volt a nagyszerű gyerekcsapat, a lelkes pedagógusok és segítőik, a megfelelő táborhely, a szülők, akik a pedagógusokra merték bízni legféltettebb kincsüket, a gyermeküket, és nem utolsósorban a helyi polgármesteri hivatal segítsége. Bartók Enikő Máriától megtudtuk, hogy a tematikus tábor célja a gyermekek nyelvtanulás iránti motivációjának fejlesztése, erősítése volt. A hangsúly a nyelv játékos gyakorlásán, a nyelvhasználatra ösztönző játékos helyzetek teremtésén volt. A délelőtti, játékos tanulási tevékenységeket követték az ebéd után szervezett játékok, illetve az adott témához kapcsolódó kézműves tevékenységek.

– Igazi ünnepi hetet varázsoltak közösségünk számára a Felsőháromszék különböző településeiről érkező gyerkőcök, akik megismerhették községünket, összebarátkozhattak az itteni ovisokkal, közös élményekkel gazdagodhattak – fűzte hozzá gondolataihoz az óvó néni. Majd hozzátette, ezek azok az élmények, amelyek egy pedagógust feltöltenek, munkájában előrevisznek: a csillogó gyermektekintetek, simogató, ölelő kicsi kezek és a bizalom, amit kiérdemelhettünk a gyermekektől.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.