Megnyíltak a vendéglők
Szeptember 1-től a vendéglők, kávézók már a belső tereikben is fogadhatnak vendégeket ám szigorú óvintézkedések mellett csak befogadóképességük felével működhetnek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szeptember 1-től a vendéglők, kávézók már a belső tereikben is fogadhatnak vendégeket ám szigorú óvintézkedések mellett csak befogadóképességük felével működhetnek.
Európai uniós viszonylatban Romániában a legolcsóbb a kenyér, az uniós átlagár feléért vásárolhatjuk meg a mindennapi kenyerünket, ez derül ki az Eurostat által nyilvánosságra adatokból.
A költségvetési tanács szerint elengedhetetlen az államháztartás bevételeinek növelése, hogy a román gazdaság felkészült legyen a jövőbeni válsághelyzetekre; azt is megállapította a testület, hogy a jelenlegi magas államháztartási hiányt a nemzetközi piacok nem fogják hosszú távon tolerálni.
5,4 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júliusban, 0,1 százalékponttal több, mint egy hónappal korábban.
Szeptember 1-jétől életbe lép a gyermeknevelési pótlék 20 százalékos emelése. A kormány által elfogadott ütemterv szerint januártól újabb emelés fog következni.
Szeptember 1-jétől életbe lép a nyugdíjpont értékének 14 százalékos emelése. Ennek következtében mintegy ötmillió romániai nyugdíjasnak nő a havi járandósága.
A kormány kétmilliárd lejt hagyott jóvá a 2021-2027-es európai uniós pályázatok előkészítésére – közölte a kabinet hétfői ülését követően Marcel Boloş európai alapokért felelős miniszter.
Ismét jegyezhetők szeptember 1-jétől a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte a pénzügyminisztérium.
A kormány kibővítette hétfői ülésén azon befizetési kategóriák körét, amelyeket online lehet teljesíteni – közölte Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője.
Az elmúlt években felívelő tendenciát mutatott a háromszéki turizmus, köszönhetően egyrészt annak, hogy megváltozott a külföldről érkező turisták utazási iránya, így már nem Maros és Hargita megye felől érkeznek Háromszékre, hanem többnyire Kökös felől közelítik meg Székelyföldet, másrészt annak, hogy erőteljes népszerűsítő kampánnyal és a Háromszék a kúriák földje jelmondattal sikerült számos hazai turistát vonzani megyénkbe.
A lakások energiahatékonyságának növelését célzó befektetéseket támogatja a Környezetvédelmi Minisztérium új programja, amely legtöbb 70.000 lejjel finanszírozza a magántulajdonban lévő ingatlanok hőszigetelését, nyílászáró-cseréjét, fűtés-hűtés rendszerének korszerűsítését, vagy a lakás árnyékolását.
Helyi és országos gazdasági események, történések pár mondatban.
Idén az év első felében országos szinten több mint ezer bűnvádi eljárás indult illegális fakitermelés miatt, ebből Háromszéken 71 bűncselekményt azonosítottak.
Közgazdászok és banki szakemberek szerint túl optimista az Országos Előrejelzési Bizottság napokban közzétett jelentése, amely idénre csak 3,8 százalékos gazdasági visszaesést vetít előre, és szerintük jövő évben 4,9 százalékos lesz a hazai gazdaság növekedése.
50 milliárd lejjel nőtt a költségvetés hiánya a tervezetthez képest, a költségvetés kiigazításakor elérte a 90,9 milliárd lejt, ami a bruttó hazai termék (GDP) 8,6%-ának felel meg – közölte a pénteki kormányülés elején Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Az általam vezetett kormány azt a „nehéz döntést” hozta, hogy 14 százalékkal emeli a nyugdíjpont értékét, de ez a legtöbb, amit idén, és a következő években is finanszírozni lehet – hangoztatta pénteken a craiovai látogatáson tartózkodó miniszterelnök.
12,3%-kal zsugorodott a román gazdaság a második negyedévben az első negyedévhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adatsorából.
Klaus Iohannis államfő csütörtökön kihirdette a két éves privatizációs stopról szóló törvényt, amelyet ellenzéki szociáldemokrata honatyák kezdeményeztek.
A költségvetési hiány a becslések szerint a GDP 6,7%-áról 8,6%-ra fog nőni az idén, 5 százalékos növekedés a válságnak tudható be, amelyet Románia jelenleg átvészel – jelentette ki csütörtökön Florin Cîţu pénzügyminiszter.
2020-ban „a románok által eddig látott legnagyobb összeggel nőnek a nyugdíjak” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Az eMag internetes kereskedőcég 90 millió eurós beruházással új logisztikai központot épít Bukarest vonzáskörzetében, az A1 autópálya mentén – közölte csütörtökön a vállalat.
Közösen adja át a Bors – Bihar autópályaszakaszt Románia és Magyarország miniszterelnöke – nyilatkozva Ovidiu Barbier, a közúti infrastruktúráért felelős társaság igazgató-helyettese a Digi24 hírtelevíziónak.
A júniusi 2,6 százalékról 2,8 százalékra nőtt júliusban az éves inflációs ráta Romániában.
Sok vállalkozó csalódott a kormány IMM Invest nevű programjában. Rendkívül sokáig húzódik a járvány által sújtott vállalkozások megsegítését hivatott kedvezményes hitelek elbírálása és odaítélése, mutatott rá Debreczeni László, aki egyben a kényszerszabadság lehetőségére is felhívja a figyelmet.
Akik a régi Sziklaszív épülete előtt sétáltak az elmúlt hónapokban, láthatták, nagy munkálat zajlik. Nemrég kerültek ki a feliratok, amelyek végre elárulják: Csíki Söröző nyílik Kézdivásárhelyen.
Június 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valamint a munkanélkülisegély-alapból a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék keddi közleményéből.
Románia is munkahelyvédelmi bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottaikat.
34,2 százalékkel esett vissza a román autópiac az év első hét hónapjában a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához mérten – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA) által hétfőn közzétett adatokból.
A bruttó átlagbér 181 lejjel 5369 lejre (+3,5%) nőtt idén júniusban májushoz képest, a nettó átlagbér pedig 3298 lejre emelkedett, ami 119 lejjel (3,7%-kal) több, mint egy hónappal korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
Több mint 7 százalékkal csökkent a romániai sörpiac a március és június közötti időszakban 2019 ugyanezen periódusához mérten, és a fogyasztás jelentősen elmarad az elmúlt években jegyzettnél.
A romániai lakhatási viszonyok paradox helyzetet mutatnak az európai uniós összehasonlítások szempontjából. A jurnalul.antena3.ro az Országos Statisztikai Intézet adataira hivatkozva készített érdekes elemzőt.
Európai uniós viszonylatban a nyolcadik helyet foglalta el tavaly Románia sörgyártás tekintetében – derül ki az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
Ismét történelmi csúcsot ért el csütörtökön az arany árfolyama: egy gramm arany 268,4712 lejt ér, 1 lej 24 banival többet, mint szerdán (267,2285 lej) – jelentette a Román Nemzeti Bank (BNR).
2,7 százalékos inflációt prognosztizál év végére a Román Nemzeti Bank (BNR), míg jövő év végére 2,5%-os lehet a ráta.
Magyarország következetesen kiállt amellett, hogy a saját célra történő pálinkafőzés adómentes legyen, és ez most megvalósulhat uniós szinten is – tájékoztatott Tállai András a magyar pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) elkezdte kifizetni a gazdáknak az első negyedévre járó gázolaj-támogatást.
Szeptember 15-étől fogadják az igényléseket a lakások energetikai hatékonyságának növelését ösztönző program keretében, amelyet idén hirdet meg első ízben a környezetvédelmi minisztérium – közölte szerdán Costel Alexe miniszter.
0,25 százalékponttal 1,75%-ról 1,50%-ra csökkentette az alapkamat mértékét a Román Nemzeti Bank (BNR).
A szállodai és étteremágazat „lassan intenzív terápiára szorul” – jelentette ki a Romániai Szállodák és Éttermek Munkáltatói Szervezetének (HORA) elnöke.
Jelen pillanatban 5.580.000 alkalmazottat tartanak számon Romániában, ami mindössze 640-nel marad el a januárban jegyzett számtól – jelentette ki kedd este Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.
Aggódnak a háromszéki gazdák, hiszen rohamosan közeledik a termények betakarításának ideje, és nem tudják, miként tudnak napszámosokat foglalkoztatni a járványügyi óvintézkedések miatt.
A munkanélküli és szociális segélyből élőkön az állami támogatások növelésével segítenének a törvényhozók azzal, hogy több mint tíz év után jelentősen megnövelnék az állami segélyek kiszámításához használt szociális referenciamutatót (ISR).
Amióta Románia tagja az Európai Uniónak, még nem sikerült teljes mértékben lehívnia és elköltenie az ország rendelkezésére álló uniós pénzeket.
Idén a szárazság miatt 2,9 tonnára tehető a búza hektáronkénti termésátlaga, ami 40 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest – nyilatkozta a mezőgazdasági miniszter.
Történelmi csúcsot ért el hétfőn az arany árfolyama: egy grammért 260,8073 lejt adtak, 1 lej 68 banival (0,64%-kal) többet, mint pénteken – jelentette a Román Nemzeti Bank (BNR).
A Ludovic Orban vezette román kormány elfogadott egy rendeletet, amelynek értelmében 2500 lejes egyszeri állami támogatásban részesülhetnek azok az alkalmazottak, akik a koronavírus-járvány miatt kihirdetett kétszeri szükségállapot idején legalább 15 napig távmunkára kényszerültek, tehát lakhelyről dolgoztak.
Szeptembertől kezdődően lépcsőzetesen, fél évente 20 százalékkal emelik a családi pótlékot a következő két évben – az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a kormány.
Az Amazon internetes kereskedelmi vállalat soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt – jelentette be csütörtök este kiadott közleményében. Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.
Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve – közölte nem végleges adatként pénteken az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A májusi 7%-ról 7,1%-ra emelkedett a munkanélküliségi ráta júniusban, vagyis abban a hónapban, amikor az Európai Unió országainak zömében elkezdték feloldani a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásokat.