Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

12,3%-kal zsugorodott a román gazdaság a második negyedévben

12,3%-kal zsugorodott a román gazdaság a második negyedévben Gazdaság

12,3%-kal zsugorodott a román gazdaság a második negyedévben az első negyedévhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adatsorából.

Hirdetés
Hirdetés

2019 hasonló időszakához viszonyítva 2020 második negyedévében a bruttó haza termék (GDP) 10,5%-kal zsugorodott úgy a nyers, mint a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

Az ide esztendő első félévében, 2019 hasonló időszakához viszonyítva a gazdaság 4,7%-kal esett vissza a nyers adatok, illetve 3,9%-kal a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

Csütörtök este Florin Cîţu pénzügyminiszter bejelentette, hogy az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) is lefelé módosította prognózisát a 2020-as zsugorodást illetően, 1,8%-ról 3,8%-ra.

Az Európai Bizottság idén nyáron közzétett gazdasági előrejelzése azt mutatta, hogy Románia GDP-je 2020-ban jelentősen, mintegy 6%-kal csökken.

A Bizottság szerint 2021-ben a román GDP növekvő pályára áll, a gazdaság 4%-os bővülése várható, a korábban becsült 4,2%-kal szemben.

Uniós viszonylatban jelentős a csökkenés

A második negyedévben, amikor az Európai Unió (EU) országai korlátozásokat vezettek be a koronavírus-járvány terjedésének meggátolására, az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) 12,1%-kal, az EU-é 11,7%-kal esett vissza – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adatsorából.

Ez a legjelentősebb visszaesés, mióta 1995-ben elkezdték ezeket az adatokat közölni.

Az euróövezet GDP-je 3,6%-kal, az Európai Unióé 3,2%-kal csökkent az év első három hónapjában, az előző három hónaphoz képest.

A legnagyobb zsugorodást a második negyedévben az első évnegyedhez képest Spanyolországban (mínusz 18,5%), Magyarországon (mínusz 14,5%), Portugáliában (mínusz 13,9%), Franciaországban (mínusz 13,8%), Olaszországban (mínusz 12,4%) és Romániában (mínusz 12,3%) regisztrálták . A legkisebb zsugorodás Litvániában (mínusz 5,1%) és Finnországban (mínusz 3,2%) volt.

A román gazdaság 10,5%-kal esett vissza 2020 második évnegyedében 2019 azonos időszakához képest.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük