Felhívás!

Mezőgazdasági miniszter: 40 százalékkal kisebb a búza hektáronkénti termésátlaga, mint tavaly

Mezőgazdasági miniszter: 40 százalékkal kisebb a búza hektáronkénti termésátlaga, mint tavaly Gazdaság

Idén a szárazság miatt 2,9 tonnára tehető a búza hektáronkénti termésátlaga, ami 40 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest – nyilatkozta a mezőgazdasági miniszter.

Adrian Oros keddi sajtótájékoztatóján rámutatott, a szaktárca által készített összehasonlító jelentés értelmében eddig az őszi búza vetésterületének 89 százalékán aratták le a növényt, amely hektáronként 2,9 tonnás termést hozott, míg tavaly – normál mennyiségű csapadék mellett – 4,8 tonnás termésátlagot jegyeztek. “Ez 40 százalékos visszaesést jelent. Míg tavaly hozzávetőlegesen 9,4 tonnát arattak le, idénre 5,5 – 5,6 millió tonnás termést becsülünk” – jelentette ki.

Rozsból idén mintegy 2,5 tonna termett hektáronként, szemben a tavalyi 3,2 tonnával, árpából pedig 2,6 tonna, míg tavaly 5 tonnát arattak le hektáronként. Repcéből 2019-ben 2,3 tonna átlagtermést mértek, idén azonban mindössze 1,9 tonnát – mondta még a miniszter, aki szerint az ország délkeleti és keleti térségében okozta a legnagyobb károkat az aszály.

Adrian Oros arról is beszélt, hogy költségvetés-kiigazításkor 1,2 milliárd lejt szán majd a minisztérium az aszálykárok megtérítésére. A kártérítésre összesen 34.647 gazda jogosult; a búza és a rozs esetében hektáronként 925 lej kártérítést adnak, a repcére pedig 1002 lej igényelhető hektáronként – tette hozzá a miniszter.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.