Lakható lehetett a Vénusz felszíne
A NASA tudósai öt szimulációt futtattak le, és mind az öt arra jutott: alkalmas lehetett a bolygó az élet kialakulására.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A NASA tudósai öt szimulációt futtattak le, és mind az öt arra jutott: alkalmas lehetett a bolygó az élet kialakulására.
Egy frankfurti bíróság döntése értelmében a másnaposság betegségnek minősül. Ennek azért van jelentősége, mert így a másnaposságellenes táplálékkiegészítőket illegális úgy reklámozni, hogy azok gyógyítják a macskajajhoz kapcsolódó tüneteket.
A tavaly legtöbbször megosztott, legtöbbet kommentelt és lájkolt, egészségügyi témájú írások jelentős része súlyosan félrevezető információt tartalmazott, és potenciálisan veszélybe sodorta azon naiv olvasók egészségét, akik elhitték őket.
Egyezségre jutott kedd este az Európai Parlament (EP), illetve az Európai Unió Tanácsának tárgyalóbizottsága abban, hogy Laura Codruţa Kövesit nevezik ki az Európai Ügyészség vezetőjévé – tájékoztat közleményében az EP.
Összegyűltek a szükséges aláírások a parlamentben a bizalmatlansági indítvány beterjesztéséhez, amelyet most először több törvényhozó támogatott kézjegyével, mint amennyi a kormány megbuktatásához szükséges.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Az Alutus Regio Egyesület munkatársai a szeptember 24. – október 17. közötti időszakban az Alutus Leader térséghez tartozó tizenkét erdővidéki és Felső-Olt menti községben tartanak ismertető találkozókat az érdekeltekkel.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Hétfőn este a Facebook-oldalán adta hírül a Kézdivásárhelyen is szívesen felvonulgató Mihai Tîrnoveanu brassói orvos, hogy az Úz völgyében román katona csontjaira és felszerelésére akadt egy fémdetektoros „kutató”.
A minap jegyeztem meg – épp a füstölt pisztráng kapcsán –, hogy mily balgák is vagyunk mi emberi teremtmények, még akkor is, amikor saját táplálékunkról döntünk.
Finom illatok, hűvös levegő, őszi táj, szarvasbőgés és mosolygós, főző fiatalok fogadtak a szombaton megrendezett gasztronómia-versenyen a Csipkés táborral szembeni réten, ahol összesen hét csapat készített vaddisznóhúsból különleges alapanyagokat rejtő ételeket.
A rákos megbetegedések elleni küzdelemmel foglalkozó parlamenti csoport létesítéséről döntött szerdai összevont ülésén a két ház házbizottsága.
Külföldi szakintézményhez fordulna a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a Luiza Melencu ügyében zajló DNS-vizsgálat kapcsán,.
A Dăncilă-kormány, valamint a munkaügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium elfogadta azt a határozatot, amely rögzíti, hogy 2020 márciusáig 15,18 lej marad az étkezési jegyek értéke, majd valószínűleg 20 lejre emelkedik.
Több mint 118.000 önkéntes vett részt a hétvégén megszervezett országos szemétgyűjtési akcióban, derül ki a szervező, a Let’s Do It, Romania! Egyesület kedden közzétett előzetes adataiból.
Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít – állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya.
Nagyon értékes művészeti emlék a háromszéki Gidófalva templomában 2009-ben felfedezett, erősen töredékes, mostanra restaurált középkori falképegyüttes, amelyet remélhetőleg megőriznek a következő generációk.
A Nagy-Adriának elnevezett ősi földrész Észak-Afrikáról vált le, majd 140 millió évvel ezelőtt a mai Dél-Európa alá temetődött.
Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a magyar kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját.
A texasi James South-nak október 7-én lesz a 100. születésnapja, és úgy döntött, ezúttal szeretné megünnepelni a nagy napot.
Törvénysértőnek nyilvánította a londoni parlament ülésszakának lezárását egyhangúlag meghozott, kedden ismertetett jogerős végzésében a brit legfelsőbb bíróság.
A szerdán közzétett jelentésben az egészségügyi szakértők és tisztségviselők az 1918-as globális influenza-pandémiát hozzák példaként, amely óriási katasztrófává vált.
Elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésével kapcsolatos román keresetet kedden az Európai Bíróság.
A cukorbetegek esetében a testtömeg-index helyett a testzsír-index mutatja helyesen a szív- és érrendszeri problémák kockázatát – állapította meg egy új kutatás, amelyet a Kanadai Orvosi Szövetség folyóiratában publikáltak.
Furcsa légköri jelenséget okozott Indonézia Jambi tartományában az országot sújtó erdőtüzekből származó füst és egyéb, a levegőbe került égéstermék: hétvégére az ország egy részében vörösbe borult az ég.
A parajdi sóbányában megkezdték a téli időszakban csúszásgátlásra felhasználandó só kitermelését, az első szállítmányt néhány nap múlva már a megrendelő – a közúti infrastruktúráért felelő országos társaság (CNAIR) – rendelkezésére bocsátják.
Vádat emeltek hat román férfi ellen, aki 51 migránst próbált két kisbuszba zsúfolva Temesvárról Nyugat-Európába szállítani 2017 nyarán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
50 évvel azt követően, hogy egy mesterséges tóval elárasztották, ismét előbukkant a 7 ezer éves kőkorszaki emlék, a guadalperali dolmen.
A norvég környezetvédelmi szabályozás szerint 2026-ban már csak a zéró karbonkibocsátású, tehát elektromos motorral vagy hidrogénnel működő üdülőhajók úszhatnak be a fjordokba, amelyeknek idegenforgalma az óceánjárókkal az utóbbi években jelentősen megnőtt.
Az Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző szeptember 23-án ünnepelte a születésnapját.
Az Egyesült Államoknak jelen pillanatban nincs szándéka bármiféle erőt alkalmazni Észak-Koreával szemben az atommentesítés érdekében – jelentette ki hétfőn újságírók előtt Donald Trump.
A Világbank képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban tartott munkalátogatás keretében.
A tömegközlekedési járművek programját megyei szinten az oktatási intézmények órarendjéhez kellene igazítani, illetve, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a helyi és megyei önkormányzatok kötelesek lennének különjáratokat biztosítani a tanulók számára.
Hat jelölt egy-egy parlamenti frakció támogatását is élvezi, négy közéleti személyiség pedig parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok támogatásával vagy függetlenként indul.
A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) parlamenti képviselői meg fogják szavazni a bizalmatlansági indítványt – közölte hétfőn az alakulat elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu.
Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.
Meghalt közúti balesetben, Hollandiában az a holland állampolgár, akit a Dâmboviţa megyei 11 éves Mihaela-Adriana Fieraru meggyilkolásával gyanúsítanak.
Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófaelhárítási ügyosztályának a vezetője, a romániai rohammentő-szolgálat (SMURD) megalapítója és fejlesztője aggodalmának adott hangot a romániai légforgalmi rendszabályok módosításával kapcsolatosan.
Tavaly az Európai Unió 28 tagállama közül 23 növelte áruexportjának mennyiségét az afrikai országokba. A legfőbb szállítók között van Románia is.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatgyűjtései szerint tavaly a munkavállalók 98,2 százalékának meghatározatlan időre szóló munkaszerződése volt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Országszerte az időszaknak megfelelő hőmérsékleti értékek várhatók a szeptember 23. – október 6. közötti időszakban, nappal 22-23 Celsius-fokos maximumokra lehet számítani, de esős napok is lesznek.
Csomortányi István a képet egy fiatalkori fotójának a felhasználásával készült „ízléstelen facebookos manipulációnak” nevezte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője viszont lemondásra szólította fel a politikust.
Ismét felhívást intézett Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz annak érdekében, hogy vonja vissza Rovana Plumb jelölését az uniós biztosi tisztségre.
A Yorki Egyetem és a Hull York Orvosi Iskola közös kutatása kimutatta, hogy nagy bajban vannak azok, akik nem járnak el orvosi vizsgálatra akkor, ha rákra utaló panaszuk van.
A jobb egészségügyi ellátásoknak köszönhetően soha ilyen jók nem voltak még a mutatók a gyermek- és anyai halálozások tekintetében, ám még mindig 11 másodpercenként meghal egy csecsemő vagy egy várandós nő valahol a világban.
Zsóri Dániel elképesztő nagy élménynek nevezte, hogy ott lehet az év góljáért járó Puskás-díjra jelöltek között a hétfő esti FIFA-gálán, Milánóban.