Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Náci karlendítős kép jelent meg az Erdélyi Magyar Néppárt elnökéről

Náci karlendítős kép jelent meg az Erdélyi Magyar Néppárt elnökéről Románia

Karlendítős kép jelent meg az egyik közösségi portálon Csomortányi Istvánról, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökéről. Csomortányi a képet egy fiatalkori fotójának a felhasználásával készült „ízléstelen facebookos manipulációnak” nevezte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője viszont lemondásra szólította fel a politikust.

Hirdetés
Hirdetés

Az EMNP Kolozs megyei szervezetének a közösségi oldalán vasárnap délután megjelent fényképen öt fiatal látható, akik közül három, feltételezhetően egy barlang bejáratánál, náci karlendítéssel pózol, az ötödik pedig baseballütőt tart a kezében. Az arcokat a felvételen – az ifjú Csomortányiét leszámítva – eltakarták. A felvételhez bejegyzésként az EMNP szombaton tartott országos küldöttgyűléséről kiadott közlemény egyik mondatát csatolták, mely a párt egységét hirdette. Szombaton a párt küldöttei bizalmi szavazáson erősítették meg Csomortányit a pártelnöki tisztségben. A márciusban egyetlen szavazatos többséggel elnökké választott Csomortányi Istvánt most a küldöttek több mint 90 százaléka támogatta a szavazatával.

Az EMNP Kolozs megyei szervezete vasárnap közleményt adott ki, melyben tudatta, hogy közösségi oldalát feltörték, így került az oldalukra az „ismeretlen eredetű és kétes hitelességű tartalom”, melyet töröltek.

Csomortányi István is közleményben reagált a történtekre. Úgy vélte: „egyértelműen látható módon manipulált fotót” publikáltak róla azzal a szándékkal, hogy személyét elfogadhatatlan helyzetben bemutatván, „a szélsőségesség jól ismert balliberális rágalmazási technikájának felhasználásával”, a pártot hozzák hátrányos helyzetbe. „A megjelent, minden bizonnyal egy fiatal kori fotóm felhasználásával készült ízléstelen facebookos manipulációt ennek számlájára kell írnunk” – jelentette ki a pártelnök.

Hozzátette: „Miután az elmúlt években végzett munkámmal kapcsolatban sem magánéleti, sem korrupciós, sem egyéb támadási felületet nem adtam, továbbá egyetlen leírt vagy kimondott mondatomban ellenem felhasználható, akárcsak a szélsőségesség gyanúját is felvető tartalmat nem lehet találni, a jelen esetet elkövető erők a korábbiakhoz képest új eszközhöz nyúltak”.

A pártelnök azt is megjegyezte, hogy a párt szakemberei vizsgálják a szükséges jogi lépések megtételének a lehetőségét, és semmi nem tántorítja el a megkezdett munka folytatásától.

A Maszol.ro portál azonban egy egész fotósorozatról tett említést, amelyik ugyanakkor és ugyanott készült, és egy másik fotót is bemutatott a társaságról.

Hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, Hegedüs Csilla közleményben lemondásra szólította fel Csomortányi Istvánt, akinek – szerinte – az összes hasonló elveket valló párttársával együtt távoznia kell a közéletből.

„Nem pusztán önmagára és a politikai szervezetére, hanem a teljes erdélyi magyarságra hoz szégyent az, aki neonáci karlendítésre ragadtatja magát, de az is, aki ezt a cselekedetet relativizálni, mentegetni vagy eltussolni akarja” – közölte az RMDSZ szóvivője.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 23., 21:50
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Badarság ,Integetnek no meg fotómontázst is lehet csinálni .Lejárató kampány ,de legalább nem szekus besúgó .Kinek az érdeke bemocskolni ?

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 24., 7:26
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Hogyne integetnek, s mind jobb kézzel s mind egyszerre :)))) Idióták pártja volt ez már a kezdetektől.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 23., 23:36
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Aszongyahogy nincs más isten a magyarok istenén kívül és Viktor az ő prófétája, áldassék a neve.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 23., 23:35
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az Udmr szerint ez a legnagyobb problémánk, hogy egy kar lendítésel foglalkozanak vagy mig ilyen jelentéktelen dologra irányítják a figyelmet addig egyebet eltudnak tusolni az emberek elől?

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 24., 15:45
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Edes Istenem, hogy hova jutott ez a vilag. Mar nem is szabad jobb kezzel integetni, mert pajszosek es puszipajtasai azonnal antiszemita cimket raknak mindenkire aki a jobb kezet fol meri emelni. Micsoda alhiszteria. Hiszen nem is a nacik voltak az elsok akik a jobb karlendites udvozletet kitalaltak. Peldaul joval elottuk a romaiak igy udvozoltek a csaszart es a folotteseiket. Es meg sorolhatnank ,hogy hany helyen volt ez szokas. A kommunista rezsim baloldali bolsevik tisztjeit is jobb kezzel szalutaltak a kozkatonak. Ugyhogy hagyjuk az antiszemita remmeset. Jobb volna helyette az orszagunk rendjet helyreallitani. Peldaul az igazsagugy es a rendorseg teren, hogy tobb Caracal-i eset ne forduljon elo ,mert az allampolgarok egyaltalan nem erzik biztonsagban magukat ebben a „maffia” (azert idezojelben, mert ami itt nalunk van, az nem nevezheto maffianak, de gyilkos sopredeknek, annak igen ! ) altal iranyitott gyarmatban. Es egyeb teruleteken is mint peldaul az erdoirtasok megfekezeseben. Ugy hogy realis dolgokkal es problemakkal kene foglalkozni es nem azzal, hogy ki melyik kezevel udvozli a tarsait !

  • User
    Dátum: 2019. október 1., 21:21
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A márkújbéla srl. főrészvényesei felismerték Csomortányi személyében a karizmatikus , jó szonóki képességű , ambiciós vezetőt , ezért inditották el a lejáratási akciót .