Milliós bírságot róttak ki a mobilszolgáltatókra, mert nem érték el a vállalt lefedettséget
Összesen 1,61 millió lejes bírságot rótt ki az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM) a Vodafone, a Telekom, az Orange és az RCS&RDS mobilszolgáltatóra.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Összesen 1,61 millió lejes bírságot rótt ki az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM) a Vodafone, a Telekom, az Orange és az RCS&RDS mobilszolgáltatóra.
Tizenhat év után idén először nem építik meg a már ismertté vált jéghotelt a Fogarasi-havasokban, ugyanis a Bâlea-tavon nem képződött időben elegendő jég – közölték az illetékesek.
Ritkábban fognak befagyni a széles folyók a klímaváltozás miatt egy elemzés szerint.
Bemutatta közös fejlesztésű repülőtaxi-prototípusát az Uber és a Hyundai.
Nem akarja elhagyni a börtönt a caracali gyilkosságok elkövetésével gyanúsított Gheorghe Dincă, és sajnálatát fejezte ki a lányok halála miatt – közölte kedden Claudiu Lascoschi, Dincă ügyvédje.
Tervezett „űrinternetjének” újabb 60 mini műholdját bocsátotta fel hétfőn a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat, ezúttal már sötét bevonattal a csillagászok megbékítése érdekében.
Az ügyeletes főorvosok közül egyik sem tartózkodott a műtőben annál az operációnál, amelynek során a páciens égési sérüléseket szenvedett – közölte Victor Costache egészségügyi miniszter.
A Disney Jégvarázs 2. című produkciója lett minden idők legnagyobb animációs kasszasikere: az alkotás globális jegyárbevétele a hétvégén elérte az 1,325 milliárd dollárt.
Zabolán tartott terepszemlét Costel Alexe környezetvédelmi miniszter az elmúlt év végén. A környezetvédelmi miniszter az Agent Green Egyesület indítványozására látogatott el a zabolai Mikes-birtok élettér megőrző programjának helyszínére.
Enyhülni fog az idő az ország majdnem minden régiójában a következő időszakban, a csúcshőmérsékletek 4-8 Celsius-fok körül alakulnak, és két hétig nem valószínű csapadék.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panasza alapján 10.000 lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács a bukaresti Dinamó labdarúgócsapatot szurkolói magyarellenes, diszkriminatív magatartása miatt.
Megjelent hétfő este a Hivatalos Közlönyben a 2020-as állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvénye. Klaus Johannis államfő hétfőn hirdette ki mindkét jogszabályt.
Megdőlt az idei tél hidegrekordja Kovászna megyében, a bodzafordulói meteorológiai állomásnál mínusz 21,6 Celsius-fokot mutattak a hőmérők kedd reggel.
Az idén is finanszírozni fogja a kormány a Roncsautó- és Roncsautó Plusz programot, melyek valószínűleg márciusban startolnak ismét, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösség elleni uszításért büntető feljelentést tesz az ellen a Bákó megyei férfi ellen, aki ellen a székelyföldi magyar helységnévtáblák bemázolása miatt csak rongálás gyanújával indított eljárást a rendőrség.
Sorin Cîmpeanu és Daniel Constantin, a PSD kormányt megbuktatásában részt vevő Pro Romania alapítói és első alelnökei voltak, ám decemberben, a pártvezetőség álláspontjával szemben, támogatták a liberális kormány beiktatását.
Január 1-je után csak az Euro 5 kibocsátási normát teljesítő motorkerékpárokat és robogókat homologálják – jelentette be az Európai Motorgyártók Szövetsége (ACEM).
A levél aláírói „aggodalommal” hívják fel a két házelnök figyelmét arra, hogy az autonómiastatútum „egészében” ellentmond az alkotmánynak és Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozási feltételeinek.
A kormányváltás és Klaus Johannis államfő novemberi újraválasztása óta látványosan megnövekedett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága: a liberálisokra egy friss felmérés szerint most kétszer annyian szavaznának, mint egy évvel ezelőtt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja ugyan a gyermekpénz növelését, de csak akkor, ha ez fenntartható; jelenleg nincs pénz ennek növelésére – jelentette be a PNL végrehajtó tanácsának ülése után Ludovic Orban miniszterelnök.
A Román Kézilabda-szövetség illetékes testülete meghallgatta Tomas Ryde beszámolóját a decemberi világbajnokságról, ahol a román válogatott nagyon gyengén szerepelt a középszakaszban (3 mérkőzés, 3 vereség, 60-98-as gólarány), és végül 12-ik lett.
Tüntetések és sztrájkok közepette készül a tárgyalásra a szakszervezetekkel a francia kormány a nyugdíjreform ügyében.
Látszólag megtörten, járókerettel érkezett büntetőperének előzetes meghallgatására Harvey Weinstein New Yorkban. Életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájának közlése szerint tavaly a városban 1722 gyermek született (közülük 597-en külföldön), míg 2018-ban 1383, 2017-ben 1139.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Szentkatolna településszerkezetét nézve megállapíthatjuk, hogy több kisebb-nagyobb pázsitos tere is kialakult az évszázadok során.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A költségvetési törvény megfelelő alkalmazásának lehetővé tétele érdekében a kormány hétfői ülésén valószínűleg módosítja a 2018/114-es sürgősségi kormányrendelet bizonyos előírásait – jelentette ki Ludovic Orban.
Közvitára bocsátotta az oktatási tárca a 2020-2021-as tanév tervezett struktúráját.
A parlamenti választások előrehozásáról egyeztet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) abban a reményben, hogy a tavasszal megújítandó törvényhozás összetétele lehetővé tenné egy PNL-RMDSZ kormánykoalíció megalakítását.
Újabb 26 ezer sertés elpusztításáról döntött az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Brăila megyében egy sertésfarmon.
Klaus Johannis államfő kihirdette a 2020-as állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét – közölte hétfőn az Államelnöki Hivatal.
Veszprém, Sopron, Debrecen és Budapest után, Sepsiszentgyörgyön is megkezdi mentőakcióját a Mancs őrjárat. A Nickelodeon csatornáról ismert, népszerű animációs tévésorozat színpadi változatában a gyerekek különleges, úgynevezett bunraku jelmezekben láthatják megelevenedni kedvenc kutyusaikat
A kórház vezetősége által végzett belső vizsgálat nyomán menesztették Mircea Beuran professzort a sebészeti részleg osztályvezetői tisztségéből.
Nyilvános ülésen, sorshúzással jelölte ki hétfőn a Legfelsőbb Bíróság öttagú bírói testületeinek tagjait a 2020-as évre.
A Daily Mail nemrég szívfacsaró képeket tett közzé egy kengururól, aki a pusztító ausztráliai bozóttűzben szenvedett égési sérüléseket. Az állat egy tinédzsertől kért segítséget, aki megitatta és lelocsolta a testét vízzel.
A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok ünnepe. Szintén a mai és a holnapi napon világszerte több millió ortodox keresztény ünnepli a karácsonyt.
Kinyílt a világ legnagyobb virága, egy raflézia (Rafflesia tuan-mudae) Szumátra szigetén, indonéz környezetvédők szerint az idei virág a legnagyobb, amelyet valaha láttak.
Elindultak az első török katonák Líbiába, hogy a ENSZ által támogatott nemzeti egységkormány oldalán beszálljanak az országban dúló polgárháborúba.
Életműdíjat kapott Tom Hanks amerikai színész a vasárnapi Golden Globe díjátadón.
Januárban 10-étől kezdődően kézbesíti a nyugdíjakat a Román Posta, mivel az országos nyugdíjpénztár ebben a hónapban a szokásosnál később kezdi el utalni az ehhez szükséges pénzt.
A NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt.
Irán nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt ezen kötelezettségeit, de fenntartja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.
A Samsung szombaton a közösségi média oldalain hivatalosan is bejelentette, hogy a következő termékbemutató eseményét február 11-én tartja, San Franciscóban.
Kilónként 700 ezer jenért (27 ezer lejért) kelt el egy kékúszójú tonhal vasárnap Tokióban az új év első tonhalárverésén.
A brit Sam Mendes kapta meg a legjobb rendező díját a Golden Globe vasárnap esti hollywoodi díjkiosztó gáláján az 1917 című háborús filmjéért.
Szövetségről, a „baloldal újraegyesítéséről” lehet beszélni Victor Pontával, a Pro Románia elnökével, de „nincs mit keresnie” a Szociáldemokrata Pártban (PSD), jelentette ki Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke vasárnap este.
Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával.
Betöltötte 117. életévét Japánban a világ legidősebb embere, egy Tanaka Kane nevű asszony, az elöregedő japán társadalom élő jelképe.