Második még Băsescu
A CURS közvélemény-kutatási intézet legfrissebb felmérései szerint a bukaresti lakosság 40 százaléka Gabriela Fireát (Szociáldemokrata Párt) tartja a legalkalmasabbnak a főpolgármesteri tisztségre.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A CURS közvélemény-kutatási intézet legfrissebb felmérései szerint a bukaresti lakosság 40 százaléka Gabriela Fireát (Szociáldemokrata Párt) tartja a legalkalmasabbnak a főpolgármesteri tisztségre.
Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök hétfőn újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, az idei helyhatósági választások legvalószínűbb időpontja június 14.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Lapunkat arról értesítette egy sepsiszentgyörgyi panaszos, hogy pénteken a megyeszékhelyi Kőrösi Csoma Sándor utcában egy kisgyerek és dadusa kutyatámadás áldozatává vált.
Vasárnap a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját a Kézdiszentléleki Perkő Nyugdíjasklub.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az új rendszer a legújabb technikákat használja az égbolt feltérképezésére annak reményében, hogy olyan adatokat talál, amelyek a földön kívüli élet létezésére utalhatnak.
Az RMDSZ a Nép Ügyvédéjéhez fordul a választási törvény burkolt módosítása miatt, jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, a szervezet szövetségi elnöke – tájékoztat az RMDSZ közleménye.
Nedvességet érzékelő okospelenkát fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik szerint a találmány a kisbabák és az idősek gondozását is megkönnyítheti.
Az enyhe időjárás miatt korábban kezdődik a pollenszezon, az allergia mértékétől és az előző évek tapasztalataitól függően már érdemes szedni a gyógyszereket – mondta Nékám Kristóf allergológus.
2017-ben kezdeményezte a Magyar Írószövetség választmánya, hogy 2018. február 18-án, Jókai Mór születése napján első ízben, majd attól kezdve minden évben ezen a napon rendezzék meg Kárpát-medence-szerte a magyar széppróza napját.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) parlamenti frakciójának tagjai nem fognak részt venni a második Orban-kormány miniszterjelöltjeinek szakbizottsági meghallgatásain – közölte Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök.
Újra megpályázza a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa, aki 2008 óta vezeti a várost.
Több étkezési tanácsadó is arra figyelmeztet: számos komoly problémát okozhat, ha a gyorséttermekben a vegán opció mellett döntünk.
Mintegy 70 millió személy lépte át 2019-ben a román államhatárt – derül hi az országos határrendészet múlt évre vonatkozó jelentéséből.
Egy távoli kis égitest adatainak elemzése alapján csillagászok megállapították, hogy a Naprendszer bolygóinak kialakulását nem ütközések idézték elő.
Több mint tízezer, 15 és 34 év közötti fiatal hagyta el véglegesen az országot 2018-ban – derül ki az INACO – Kezdeményezés a versenyképességért nevű szervezet elemzéséből.
Az eddig becsültnél nagyobb mértékben, már ebben az évszázadban megemelheti a tengerszintet az antarktiszi jégolvadás. Egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmánya szerint az évszázad végéig csupán ez a tényező 58 centiméterrel növelheti meg a vízszintet.
Ha tartjuk magunkat a párizsi egyezményben foglaltakhoz, akkor 2070-re a Föld minden tíz állat- és növényfajából kevesebb mint kettőt veszítünk el. Ha nagyobb lesz a hőmérséklet emelkedése, akkor a fajok harmadát, vagy akár felét is elveszíthetjük.
A méhcsaládok a világ egyik legjobban szervezett közösségei, de elég néhány óra, hogy az ember rájöjjön, az ő életüket is a természet törvényei irányítják. A virágzás, a mézelvétel, a napforduló, a meleg, a hideg. A szentkatolnai méhészet, azaz a Csákány család méhese is ehhez igazodik, hozzátéve a maguk értékeit: a szorgalmat, kedvességet, türelmet és mértékletességet.
A Huawei legújabb okostelefon-használati szokásokat vizsgáló magyarországi felmérésében többek közt arra kereste a választ, hogyan nevelik gyermekeiket a digitális eszközök használatára azok a szülők, akik már maguk is a digitális kor szülöttei.
A melldaganatok egyik legagresszívebb formája, a tripla negatív mellrák sejtjeinek terjedését állították meg laboratóriumi kísérletekben a CRISPR nevű génszerkesztést használva.
Jó és stabil annak a román állampolgárnak az állapota, aki koronavírussal fertőződött meg egy japán sétahajón – közölte Victor Costache egészségügyi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egy ambiciózus tervvel indul, de nem zárkózik el a koalíciókötéstől a következő választásokon – közölte vasárnap a Pro Románia kongresszusán Marcel Ciolacu, a párt ügyvivő elnöke.
Újraosztaná Románia területét a Pro Románia – derül ki a párt vasárnapi országos kongresszusán feldolgozott Pro Románia Kiáltványból.
Magyarország mindenek előtt – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében, amelyben egyebek mellett arról is beszélt: a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, 2020 és 2021 pedig az országépítés folytatása lesz.
Brassóban hagyományossá vált az őshonos vetőmagok termelőinek, felhasználóinak országos találkozója. Legutóbb az elmúlt szombaton gyűltek össze, hogy elmondják, kicseréljék tapasztalataikat, és nyilván vetőmagvaikat.
Alapvető fontosságú, hogy a jobboldali pártok közös jelölteket állítsanak a helyhatósági választásokon – jelentette ki szombaton Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, a párt sinaiai országos tanácsának ülésén.
Ioan Pintea vette át szombattól a román állami vasúttársaság (CFR Rt.) vezetését. Pinteát ügyvivő jelleggel, négy hónapra bízta meg a vezérigazgatói feladatok ellátásával a CFR igazgatótanácsa – tájékoztat a részvénytársaság közleménye.
Hétfőn kezdődik a parlament egyesített szakbizottságaiban a második Orban-kormány minisztereinek meghallgatása.
Ciprus és Románia állt 2018-ban az első két helyen az Európai Unióban az év során megkötött házasság számát illetően. Cipruson 1.000 lakosra 7,8 házasságkötés esett, Romániában pedig 7,4.
A román kormány által 2019. december 10-én elfogadott, 2020-2022-re vonatkozó pénzügyi stratégia 3,8%-os GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol, ami meggyőző bizonyítéka annak, hogy Romániában túlzott hiány van.
Júniusban átadják az észak-erdélyi autópálya 5,3 kilométeres szakaszát Bors és Bihar között.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben pénteken, így három napon belül hatályba lép a parlamenti választási törvényt módosító, tíz napja elfogadott sürgősségi kormányrendelet, amelyet mind a Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kifogásolt.
A baktériumokat új módon megölő antibiotikum-csoportot fedeztek fel, amely ígéretes megoldást nyújthat az antimikrobiális rezisztencia elleni harcban.
Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központját szeretné felépíteni Sepsiszentgyörgyön a város önkormányzata a Kovászna megyei önkormányzattal és a Sapientia Alapítvánnyal társulva.
Az elmúlt 11 évben publikált tudományos kutatások átvizsgálása után is azon az állásponton van az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési hatóság (FDA), hogy a mobiltelefonok által kibocsátott rádiófrekvenciás sugárzás nem bír egészségügyi kockázattal az emberi testre.
Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alkalmából Áder János köztársasági elnök pénteken. A magyar államfőt négyszemközti audiencián fogadta a Szentatya a Vatikánban.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nem fog bizalmat szavazni a második Orbán-kormánynak, jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, az alakulat elnöke pénteken.
A legtöbb országban február 14-én ünneplik a szerelmesek napját, a Valentin-napot. A párok édességgel, virággal és kisebb ajándékokkal lepik meg egymást, de ez a nap a szeretetről és a barátságról is szól.
Sok ember életében időről időre felvetődik a gondolat, hogy érdemes lenne elkezdeni sportolni, vagy éppen újrakezdeni azt. Vannak, akik fogyni szeretnének, vannak, akik izmosabb testre vágynak, és vannak, akik csak egészségesebben szeretnének élni.
Négyszeresére nőhet az északi féltekén az extrémmeleg napok száma az évszázad végére még akkor is, ha sikerül teljesíteni a párizsi klímaegyezmény céljait – állapította meg egy új tanulmány.
Tavaly 4,1 százalékkal nőtt a román gazdaság az előző évhez mérten – közölte pénteken gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet.
A magányosság érzése a legtöbb embernél átmeneti állapot, van azonban olyan, akinél életmódot jelent. A kutatások alapján a krónikus magányosság az egészségre is rossz hatással lehet.
A fertőző légúti betegségek akár 40 kórokozóját, köztük az új koronavírust és a madárinfluenza vírusát is ki lehet mutatni egy órán belül egy új eszközzel, amelynek kifejlesztését hongkongi tudósok jelentették be.
Februárban hallgatjuk a legtöbb szomorú számot a Spotify zene streaming szolgáltatáson, míg a karácsonyi időszakban a vidám, pozitív hangulatú számokat – derül ki az Economist összesítéséből.
Az időjárási feljegyzések kezdete óta először mértek 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet az Antarktiszon, a Seymour-szigeten jegyzett 20,75 Celsius-fokot a kutatók „hihetetlennek és abnormálisnak” nevezték.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói tartózkodni fognak a kormány beiktatásáról döntő parlamenti szavazáson – jelentette ki Raluca Turcan menesztett kormányfőhelyettes.
Az Európai Bizottság enyhén növelte a román gazdaság növekedésére vonatkozó idei és jövő évi becslését, e szerint a román bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékkal nő 2020-ban, míg 2021-ben 3,5 százalékkal bővül.