Felhívás!

Több mint tízezer fiatal hagyta el véglegesen az országot 2018-ban

Több mint tízezer fiatal hagyta el véglegesen az országot 2018-ban Románia

Több mint tízezer, 15 és 34 év közötti fiatal hagyta el véglegesen az országot 2018-ban – derül ki az INACO – Kezdeményezés a versenyképességért nevű szervezet elemzéséből.

A hétfőn közzétett adatok kizárólag a végleges kitelepedésre vonatkoznak, és nem számolnak azokkal a fiatalokkal, akik időszakosan mentek külföldre tanulni vagy dolgozni.

A legtöbben Bukarestből mentek el, majd Iaşi, Temes, Bákó, Galaţi megye következik, a legkevesebben Mehedinţi, Gorj, Szilágy, Kovászna és Hargita megyét hagyták el.

Az INACO idézi a Világbank “Markets and People: Romania Country Economic Memorandum” című tanulmányát, amely szerint egy Romániában született gyerek, aki itthon nő fel, termelési potenciáljának csak 60 százalékát éri el, mire nagykorú lesz. Kissé jobb ez a mutató Bukarestben (68%) és a Kolozs megyeiek esetében (65%).

A másik póluson azok a megyék vannak, amelyek a legkevesebb lehetőséget kínálnak az oktatás, egészségügy, várható élettartam terén a fiatalok számára: Szatmár (53%), Călăraşi (52%), Ialomiţa (52%) és Giurgiu (51%).

A globális versenyképességi jelentés következtetései szerint a világszinten tanulmányzott 137 országból Románia a 132. helyet foglalja el a tehetséges emberi erőforrások megtartásának képessége szempontjából.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.