Hirmondo
Kettős kereszt Kisbaconban

Kettős kereszt Kisbaconban

Vasárnap Kisbaconban tartották a II. világháború erdővidéki frontszolgálatos katonáinak 20. találkozóját. A református templomban, ünnepi istentisztelet keretében lezajlott esemény résztvevői ezúttal is főhajtással tisztelegtek a hős honvédek áldott emlékezete előtt, imát mondva mindazokért, akik 73 évvel ezelőtt a magyar haza szólítására válaszolva életüket áldozták, és köszöntve a még élő veterán katonákat, akik közül már csupán hárman tudtak megjelenni a találkozón.

Napjaink reformátorai

Napjaink reformátorai

Az elmúlt hétvégén Vargyason szervezték meg a sorrendben immár 41. unitárius ifjúsági konferenciát, ezúttal a fél évezredes múltra visszatekintő reformáció jegyében. Légy te is reformátor! – ösztönözte a fiatalokat az értekezlet számos programja, ők pedig nem rejtették véka alá kívánságaikat, gondolataikat, hiszen, mint kiderült mind az iskolával, mind az egyházzal kapcsolatban számos újító ötletük akadt.

Trehányságról a tanácsban

Trehányságról a tanácsban

A tegnap délutáni baróti tanácsülésen szó esett a város néhány elhanyagolt állapotban levő épületének további sorsáról, arról, hogy miért nem dolgozik jelenleg a közművezetékek cseréjén a munkálatokat felvállaló cég, holott most a legkedvezőbb az időjárás, de arról is, hogy miért csak foltozni fogják a Kossuth utcát, amikor egy teljesen új aszfaltréteg is ráfért volna, amilyen állapotban van.

Egyedi értéke(in)k

Egyedi értéke(in)k

A madarak és a fák napja adott alkalmat Baróton, Erdővidék Múzeumában arra, hogy pénteken, április 12-én, a Kalendárium programsorozat keretében Tamás Rékának, a Pogány-havas Kistérségi Társulás (Hargita megye) biológusának segítségével az érdeklődök betekinthessenek a fás legelők különösen szép világába, melyek, mint előadásán kiderült, csupán öt–hat éve kerültek előtérbe– azóta említik az erdőktől, valamint a legelőktől elkülönített élőhelyként őket.