Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az utókor nem felejt

Az utókor nem felejt Kultúra

A 133 évvel ezelőtt született katonatisztre, nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszterre emlékeztek vasárnap Nagybaconban a Történelmi Vitézi Rend tagjai. Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, bár Parajdon látta meg a napvilágot, számos szállal kötődött Nagybaconhoz, az itteni református templomban esküdött örök hűséget feleségének.

A rend tagjai a délelőtti istentisztelet után vonultak a közeli református kultúrotthonhoz, melynek falára 2004-ben került fel a Nagy Vilmos emlékére állított dombormű. Az emlékplakett előtt először v. Bartha Imre bardoc–miklósvárszéki székkapitány mondott beszédet. Abban a mai sorsfordító idők nehézségeire figyelmeztetett, azokra a törekvésekre, melyeknek célja nem más, mint nemzetünk elsorvasztása, példás nagyjaink emlékezetének eltörlése. „A válsághelyzetből egy kiút van: ha megőrizzük erőnket, közösségünk pedig az összefogás útját választja” – hangoztatta.

V. Máthé Lóránt Pál, a Vitézi Rend Székely Törzsének főkapitánya a magyar hadsereg 1940-es nagybaconi bevonulására emlékezett. „A helyiek szerették volna, ha a magyar csapatok nagybaczoni Nagy Vilmos vezénylete alatt érkeznek, ő azonban elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a nagy eseményen. Napokkal később látogatta csak meg itt élő rokonságát” – mondta a felszólaló.

Idézett a vezérezredes Végzetes esztendők című önéletrajzi írásából: „Sorra jártam a csapatokat, majd siettem felkeresni feleségem szülőfaluját, családunk ősi fészkét. Arról már elkéstem, hogy a csapatokkal vonuljak be oda, mert éppen akkor kellett előkészítenem a kormányzói szemlét, és így Dést nem hagyhattam el. 17-én indultam el tehát (1940. szept. 17-én – szerk. megj.), hogy most már mint magánember látogassam meg a nagybaconi rokonokat… A hold már magasan állott, amikor végre Nagybaconba értem. Le sem tudom írni azt az örömet, amivel Nagy Elek sógoromék fogadtak a paplakban. Megöleltük és megcsókoltuk egymást, és bizony nem szégyellem bevallani, hogy megeredtek a könnyeim. 1918. augusztus óta, 22 éve nem láttuk egymást.”

V. Dimény János a katonatiszt hányatott életútját elevenítette fel, szólva arról is, hogy Nagy Vilmos honvédelmi miniszterként mennyi mindent tett a magyar katonákért, a háború után nem véletlenül került Rákosi ÁVO-sainak „gondozásába”. Bár egy idő után rehabilitálták, életét mellőzött emberként kellett továbbélnie Piliscsabán.

A megemlékezésen végül v. Nagy János az 1916-os erdélyi román betörés momentumait elevenítette fel, majd a vitézi rend tagjai megkoszorúzták az emléktáblát. Az ünnepségen Szabó Tamara, Lakatos Ágnes és Sükei Katalin énekeltek, jelen volt v. Lázár Elemér, a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük