Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepre készülve

Ünnepre készülve Kultúra

Kettős avatóünnepséggel készül az erdővidéki református egyházmegye a reformáció idei 500. évfordulójának méltó megünneplésére. Szeptember 23-án a Baróton tartandó gyülekezeti nap keretében, mint azt már korábban hírül adtuk, Bethlen Gábornak állítanak szobrot a református templom előtt, ezen kívül pedig esperesi székházat is avatnak.

A székháznak helyet adó ingatlant most vásárolták meg a püspök közbenjárásával, miután azt az egyházmegye igazgatótanácsa is javasolta. Baróton, a Kossuth utca 170. szám alatt található a ház, melyet szeptemberig felújítanak.

Az egyházmegye vezetősége amúgy zsúfolt programnak néz elébe a következő időszakban: májusban a Református Egység Napját ünnepelni utaztak Nagyváradra, júniusban Debrecenben, a Generális Konventen vesznek részt, júliusban a kovásznai Kálvin Napokat tisztelik meg jelenlétükkel, majd a bonyhai Kastélynapra is elmennek. Berszán István, az egyházmegye esperese reményét fejezte ki, hogy a nagy napon, szeptemberben, a kerek évforduló előtt is tisztelegve ezzel, legalább ötszáz református hívő előtt avathatják fel majd a szobrot és a székházat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük