Felhívás!

Együtt a közösség

Együtt a közösség Kovászna megye

Szombaton délben még javarészt üresen álltak a közönség számára fenntartott padok Kuvaszóban, ám a kilencedik alkalommal megszervezett Bardoc Községi Napok beharangozott nyitányára, fél háromra már szép számú érdeklődő gyűlt össze a festői környezetben felállított színpad előtt. Az itt zajló eseményeket ezúttal, erdővidéki premierként, óriás kivetítőn is követni lehetett.

Az idő is a szervezőkkel tartott, kora délutánra a vásárosok is befejezték az előkészületeket, így minden adva volt ahhoz, hogy a rendezvény sikeresen startoljon. A hangulatot a baróti Csala Kürtje fúvószenekar adta meg, majd Balázsi Dénes polgármester lépett a színpadra.

Az elöljáró a maga és a helyi tanácsosok nevében köszöntötte a jelenlevőket, külön az alkalomra idegenből hazaérkezetteket is, azt kívánva mindannyiuknak, hogy a rendezvény legyen a közös otthon ünnepi asztala, a hely, ahol néhány órára érdemes megállni, megpihenni, múltat idézni, a jelennek örvendeni, jövőről álmokat szőni. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a Bardoc Községi Napok megszervezéséhez, felsorolta az anyagi támogatók hosszú névsorát is. Beszéde után máris néptánc-előadás vette kezdetét, útjára indítva a jó kedv és a jó hangulat kétnapos maratonját.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.