A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Kőkopja a hősök emlékére

Kőkopja a hősök emlékére Kultúra

Tegnap délután avatták fel a Nyerges-tetőn a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete által állíttatott kőkopját.

A nyergestetői csata főbb mozzanatainak felelevenítése után a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének képviselői megkoszorúzták az emlékművet, majd a rendezvény, amelyen a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság tagjai álltak sorfalat, a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult. Vasilov János, az Erdélyi Kőfaragó Szövetség egyik alapítója lapunknak elmondta: nagyon jó kapcsolatot ápolnak a magyarországi ipartestülettel, amelynek titkárával, Csapucha Tamással beszélgetve vetődött fel az ötlet, hogy tisztelegjenek emlékjellel a nyergestetői csata hősei előtt.

A júrakori tardosi márványból készült, két és fél méter magas kőkopját az ipartestület megbízásából a gyergyóditrói születésű Erdős Zoltán faragta három nap alatt „a székelyek tiszteletére, az örökkévalóságnak”. Elmondása szerint Ceaușescu márványpalotájának faragásában is részt vett, majd a forradalmat követően Németországba telepedett, ahol egyebek mellett a kölni dómon, illetve a frankfurti Majna műemlék hídon is dolgozott. 1994-ben Magyarországon telepedett le.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 23., 21:07
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Eddig is szóba került már a téma, hogy valamiképpen szabályozni kellene a nyergestetői emlékhely esztétikai problémáit, de most már csak ez hiányzott onnan, a kőből készült kopjafa, vagyis a fából vaskarika.