Hirmondo

Színpompás szépségek

Színpompás szépségek

Kézdivásárhely önkormányzata és a magyarországi Assa Divi Kft. idén május 18–21. között rendezi meg a Dísznövény-kiállítást és -vásárt Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás-parkban.

A kilencedik alkalommal sorra kerülő, négynapos rendezvényen helyi termelők és kereskedők kínálják növényeiket és virágaikat. Idén sem lesz hiány kísérőprogramokban: a Bóbita Egyesület ebben az évben is kialakítja a Mesekertet, a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület pedig kézművesek részvételét ígérte a Mesterek sétányára.

A Dísznövény-kiállításra és -vásárra várjuk helyi termelők, kereskedők, akár virágboltok jelentkezését, és olyan cégekét is, amelyek kertészeti árucikkekkel foglalkoznak. Bővebb információk és jelentkezés Török Barnánál a +40 744 343 092-es telefonszámon.

Ajánlott program a vásár idejére:

Május 18., csütörtök

9.00 Kiállítók regisztrációja.

9.30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok.

10.00 Kézműves vásár a Mesterek sétányában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében.

16.00 Tombolahúzás.

17.00 Ünnepi megnyitó.

A rendezvény fővédnöke: Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A rendezvény vendége: Krébecz József, az Assa Divi Kft. ügyvezetője, társszervező. A megnyitón közreműködik a Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja. Vezényel. Gyergyai Barna. A mazsoretteseket betanította Kis Katalin.

Május 19., péntek

9.00 Térzene

9.30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok.

10.00 Kézműves vásár a Mesterek sétányában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében.

12.00 Tombolahúzás.

13.00 A Fergettyű Néptánccsoport műsora (az Apor Péter Szakközépiskola tánccsoportja): lassú csárdás, legényes, hejsza, cepper és mezőségi táncok.

13.30 A Petőfi Sándor Általános Iskola II. A. osztályának műsora: gyermekdalok, betanította: Füleki Katalin.

15.00 A Molnár Józsiás Iskola gyerekkórusának előadása: tavaszi dalcsokor.

15.30 A Manócska Napközi Otthon műsorai:

– Tappancs csoport: kertészek és virágok tánca, óvónők: Balázs Margit és Deák Katalin;

– Csigabiga csoport: szivárványtánc, óvónők: Fésüs Hilda és Kovács Adél;

– Grupa Buburuzelor: Ciocolata – dans modern, óvónők: Rusu Monica és Băbălău Iulia.

A 3-as sz. Napközi Otthon műsora: tavaszi tánc – közép- és nagycsoportos lányok, óvónők: Takács Izabella, László Ágnes, Demeter Csilla és Deszke Enikő.

A Csipkerózsika Napközi Otthon műsora: Step by step nagycsoport: virágtánc, óvónők: Bálint Mária és Gáspár Edit.

16.00 A Benedek Elek Óvoda nagycsoportjának műsora: székely tánc és népdalok. Betanította: Tubák Klára.

16.30 Tombolahúzás.

17.00 A KSE tánc szakosztályának előadása Pap Ágnes vezetésével.

17.30 A Maassluis Nyugdíjas Klub tánccsoportjának és énekkarának műsora.

Május 20., szombat

9.00 Térzene.

9.30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok.

10.00 Kézműves vásár a Mesterek sétányában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében.

10.00 A MiniSnaps gyerekegyüttes fellépése, felkészítő: Cserkész Emese.

11.00 A Molnár Józsiás Iskola régizene-együttesének műsora: virágénekek, reneszánsz táncok.

12.00 Tombolahúzás.

16.00 Tombolahúzás.

Május 21., vasárnap

9.00 Térzene.

9.30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok.

10.00 Kézműves vásár a Mesterek sétányában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület jóvoltából.

12.00 Tombolahúzás.

16.00 Tombolahúzás.

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát.

Hozzászólások