Hirmondo

AJÁNLÓ

AJÁNLÓ

Gyermeknap

Június elsején, csütörtökön ismét megszervezik a gyermeknapot Baróton. A Rózsák terén 14 órakor kezdődő rendezvényen lesz ügyességi kerékpárverseny, lufi- és aszfaltrajzolás, hulahopp-karikázás, zsákbanfutás, zumbázás és további számos meglepetés a legkisebbeknek. Mindenkit szeretettel várnak!

Barót Napok

Idén július 14-16. között szervezik meg a Barót Napokat. Az előzetes információk szerint a programból ezúttal sem marad el a néptánctalálkozó, a meghívott együttesek listáján pedig olyan neveket találunk, mint a sepsiszentgyörgyi Black Velvet zenekar, a baróti Dugó és a Haverock, a sarkadi Grund zenekar vagy a gyergyószárhegyi Dreamland Residents. A napok fő meghívottja, vagyis aki a vasárnap esti koncertet adja, Zsédenyi Adrienn, többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő lesz.

Koncert

Erdélyi turnéja során ma 19 órától a baróti művelődési házban koncertezik a Cabaret Medrano együttes. „A 2016-ban 15. születésnapját ünneplő Cabaret Medrano egy jellegzetesen budapesti zenekar, amely zenéjében és szövegeiben is ötvözi a város sokszínűségét. Stílusuk három réteg, a magyar népzene, a klezmer és a balkáni zene ötvözete, vagyis három kultúra találkozásának metszéspontjában áll.”

Táncszínház

Jövő szerdán, május 31-én 19 órától a Háromszék Táncegyüttes Baróton, a művelődési házban mutatja be az Erdély-menyegző című táncszínházi előadását. Jegyek elővételben a művelődési ház jegypénztáránál kaphatók.

Autóbusz kolozsvári előadásra

Június 24-én a Kolozsvári Állami Magyar Színház ebben az évadban utolsó alkalommal játssza a Légy jó mindhalálig című, nagysikerű zenés előadását. Az előadásra Barótról is indul autóbusz. A rendelkezésre álló 37 helyből 31 már foglalt. A maradék helyekre jelentkezni Demeter Zoltánnál lehet (0746.089.140). Az útiköltség és a jegy ára 80 lej személyenként (a jelentkezők számának függvényében még változhat).

Hozzászólások