Nem mindenki akar főnök lenni…
Az igazgatói választások egy éven belüli második kiadásának lezárultával még mindig maradt 24 vezetőségi állás a megye iskoláiban. A minisztériumtól kapott módszertan szerint tegnap lezajlott azoknak a jelentkezőknek a meghallgatása, akik – bár nem versenyeztek – önkéntesen vállalták egy-egy intézmény ideiglenes vezetését, amelyhez az egy évre szóló menedzseri tervet is fel kellett mutatniuk. Mind a hat tegnapi pályázó teljesítette a kinevezéshez szükséges feltételeket, de még mindig keresi a tanfelügyelőség a megmaradt 10 igazgatói és 7 aligazgatói állás betöltőjét. Ehhez az iskoláktól kértek javaslatokat, amennyiben lehet, az országos menedzseri testületi tagságot bíró pedagógust, ha ilyen nincs, akkor bárkit, akit ajánlanak a vezetőtanácsi kollégák, ki lehet nevezni, természetesen, ha vállalja a tisztséget. Ha ilyen személy nem kerülne, akkor akár más iskolában tanító pedagógus is megbízható egy intézmény vezetésével. A folyamatra ma kell pontot tennie a megyei tanfelügyelőségnek. 

Sebességmérés
Ma a 121-es megyei úton Zabolán és Szentkatolnán, a 11-es országúton Kökösben, Maksán, Nyujtódon, Bereckben és Ojtozban, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Kilyénben és Bükszádon, valamint Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön folyik sebességmérés. 

Minek a jogsi?
Hétfőn a kovásznai forgalmi rendőrök Zágon területén állítottak meg ellenőrzésre egy 36 éves sofőr által vezetett autót. A férfi­ról kiderült, nem ren­del­ke­zik jogosítvánnyal sem­mi­lyen kategóriájú járműről, rá­adásul szeszszagú leheletével is felhívta magára a figyelmet. A szonda 0,123 mg/l alkoholt mutatott ki nála. Ugyanaznap Sepsiszentgyörgyön is kihív­ták a rendőröket egy koc­ca­nás­hoz. Egy 37 éves férfi to­la­tás közben koccant neki egy sza­bályosan leparkolt gép­ko­csinak, az illető sofőrnek sem volt hajtási engedélye. Mindkettőjük ellen eljárás indult jogosítvány nélküli vezetésért. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Két nap alatt hunyt el!

Mint arról a tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban egy páciens feltehetőleg influenzavírus miatt hunyt el. Tegnap visszaigazolódott, hogy A típusú (H1-es altípusú) influenzavírus áldozatává vált az 53 éves férfi.

Tét nélkül vizsgáztak

Sikeresen vették a háromszéki diákok az idei érettségi szóbeli szakaszát, melyet a korábbi évektől eltérően idén februárban szerveztek meg. A feliratkozott 1248 diákból senkit nem zártak ki, és mindenki megkapta legalább a közepes minősítést.

Több terv is terítéken van

Hosszú évek óta panaszkodnak a kézdivásárhelyiek, hogy nincs a városban strand, így aki a nyári melegben hűsölni szeretne, kénytelen más városba utazni. Ez az állapot azonban hamarosan megváltozhat, mivel két magánvállalkozó tervei között is szerepel a gond orvoslása, illetve a helyi önkormányzat is pályázatot adna le egy új városi strand megépítésére.

Röviden

Munkában az egyenruhások A Kovászna megyei rendőrök február 19–21. között 80 eseménynél léptek közbe (33-at közülük a sürgősségi hívószámon jelentettek) és a 20 ellenőrző akciójuk során 180 szabálysértést jegyeztek. A kirótt bírságok össz­értéke 47 ezer lej. Négy esetben tetten érték az elkövetőket, közlekedési vétségekért 11 hajtásit vontak be, és három forgalmi engedélyt.  Példát kell statuálni […]

Elfelejtett városrész

Barót város legutóbbi tanácsülésén szó esett a Víz utca helyzetéről is. Az utca lakói ugyanis korábban levelet intéztek a polgármesteri hivatalnak, melyben az ott uralkodó áldatlan állapotokat tették szóvá, megoldást sürgetve.

Becsempészett hús okozta

A Szatmár megyei sertéspestis-fertőzések miatt kialakult gócokat végre sikerült felszámolni. Ezek miatt országos riadót is fújtak az illetékesek, és továbbra is elővigyázatosságra intik a gazdákat – derült ki a dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvossal folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.

Lehet készíteni az aktákat

Március 1-je és május 15-e között lehet benyújtani a 2018-as esztendőre vonatkozó egységes agrártámogatási kérelmeket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei fiókjánál. A dokumentációt máris lehet készíteni, mert az utóbbi időben feltűnően rend van: időben fizetik a támogatásokat, de nem is néznek el semmilyen késést a dokumentáció benyújtását illetően.

Vesztegzár alatt a kórház

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház mától meghatározatlan ideig felfüggeszti a beteglátogatást a kórház minden osztályán.

Lesz ingyenes buszjárat!

Idén 13. alkalommal szervezik meg Bálványosfürdőn a nemzetközi disznótoros fesztivált. Az érdeklődés töretlen a Gádorosról importált és Bálványoson meghonosított rendezvény iránt, hiszen idén húsz csapat nevezett be.

A legtöbb pirula hamisítvány

Az online felületeken értékesített gyógyszeripari termékek veszélyeztetik a páciensek egészségét, mert ezen készítmények között sok a hamisítvány – kongatta meg a vészharangot egy keddi konferencián Radu Gănescu, a Krónikus Betegek Szervezetei Koalíciójának elnöke. A neten vásárolt gyógyszerek veszélyeire a gyógyszerészek is felhívják a figyelmet.

Röviden

Újabb halasztás a Fortyogó-perben Kézdivásárhely önkormányzata és a Fortyogófürdő volt bérlője között a megyeszékhelyi törvényszék közigazgatási részlegén zajlik egy per, aminek témáját a szebb sorsra érdemes komplexum felértékelése után megállapított összeg nagysága képezi. A városháza egy brassói szakcéget bízott meg a szálloda és a kezelőbázis felértékelésével, ami 520 ezer euróra taksálta az épületet és a […]

Nem fizetnek

A baróti Transloc helyi szállítási vállalat ügyei az utóbbi időben többször is a helyi tanács napirendjére kerültek. A múlt év végén például abból származott vita, hogy a sepsiszentgyörgyi Capitaly cég autóbuszai hol is álljanak meg a városban, lévén, hogy a Transloc által üzemeltetett baróti buszállomásra az említett cég nem fizet használati bért, így ott nem is állomásoztathatja járatait.

Aki sokat markol…

Túl sok, nagyobb vállalkozásösztönző uniós projektet írtak ki egyszerre a központi régióban ahhoz, hogy mindegyik megtalálja a maga célközönségét – jelentette ki Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal Igazgatója a havi sajtótájékoztatón. Megyénként legalább kettőnek kell nyertesnek lennie, azonban ugyanazt a szűk munkanélküli réteget célozzák meg.

Nem alkalmazzák a törvényt

Tegnap a bukaresti munkaügyi minisztérium előtt tüntettek a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szervezetének (FSLI) képviselői. A tanárok elégedetlenek azzal, ahogyan az új – egységesnek nevezett – fizetési törvény „elbánt” velük.

Röviden

Mattrészegen balesetezett Szerencsére könnyű sérülésekkel végződött az a hétfő esti, sepsiszentgyörgyi baleset, amely során két személygépkocsi frontálisan ütközött. A megyei rendőrség beszámolója szerint az 1918. December 1. úton egy 48 éves férfi közlekedett a vonatállomás–központ irányába, amikor az Olt hídról lehajtva elvesztette uralmát a járműve fölött, és a gyalogosátjárónál lévő, építőelemekből kirakott elválasztónak csapódott, innen […]