Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tizenkét szőlővessző

Ravasz József tanár úr emlékére 

Most, hogy egyre többször emlegetik Wass Albert tizenhárom almafáját, rádöbbenhetünk arra, a könyvét is olvasva, micsoda jelképértékük lehet, van ezeknek a csemetéknek. Maga a csemete kifejezés is az elindulást, a szárba szökkenést, a kivirágzást és felnövekedést idézi elénk, és fel-feljajdulunk, ha friss ültetvényeket tipornak össze gonosz lelkűek.

Nekem is van féltve őrzött, lelkemben mélyen meggyökerezett telepítvényem. Van annak legalább harminc esztendeje, hogy jó barátom, komám, keresztlányom édesapja ősszel tizenkét szőlővesszővel lepett meg. Kelementelkéről hozta, ahol Ő született, s ahol édesapja nagy szeretettel és hozzáértéssel gondozta a szőlőt, készítette a bort, amelyhez soha semmi adalékot nem társított – gondolok pl. vízre –, s amióta ismerjük egymást, minden évben elhozta a kóstolót. Nos, ebből a szőlősből vágott le nekem tizenkét darab, olyan negyed-félméteres vesszőt; én inkább pálcának mondtam volna. Természetesen a tanácsok sem maradtak el, hogyan kell ezeket eltelelni, s főleg, miként kell majd tavasszal kiültetni, mekkora kerüljön a földbe, mekkora maradjon kint…

Jött ő is tavasszal, csákányoltunk, ástunk, összesen hat gödröt, jó mélyeket, mert építkezéskor itt, a ház eme napsütötte oldalánál volt a felvonulási terep, tele tehát kaviccsal, tégla- és cseréphulladékkal a hely, így hát jó mélyre, lehet, egy méterre is kellett mélyítenünk a gödröt. Ebbe aztán habarcs került, a termékenységet, szárba szökkenést, virágzást elősegítő mindenféle kellékkel. Ő úgy vélte, legalább fele megfogan. És láss csodát! A tizenkét szőlővesszőből megélt tizenegy, azaz hat szőlőtőke növekedett öt gödörben, a hatodikban csak egy zöldült ki. A hat ma is élő, termő tő közül most is észrevehető a valamivel vékonyabb, magányosabb, de azért bőven termő törzs.

Mert ezek a szőlőtőkék, termőre fordulásuk után minden ősszel bő szüreteléssel örvendeztettek meg. Pedig nem szakember, hanem magam, az ilyen munkálatokban járatlan vágtam, nyestem, ahogy tudtam; tanácsadó rengeteg került, de én a magam feje után mentem, és csupán egyszer permeteztük meg. És Ő, az ajándékozó soha nem szidott meg, hogy embertelen, amit ezekkel a szőlőtőkékkel művelek. Minden alkalommal, valahányszor meglátogatott, a szőlős megtekintése képezte az egyik fontos programját. Lehet, ez is segített abban, hogy minden esztendőben, fordulhatott bármilyenre az idő, a szőlősünk szorgalmasan, szerényen ontotta a szép, bő termést. Az más kérdés, hogy én e jóízű termésből soha nem tudtam ember elé való bort készíteni. Pedig időnként szakszerű segítőim is akadtak, ám egyszer sem mondhattam el, hogy az ugyanabból a szőlőből készült itóka is olyan finom, mint amilyet Ő szokott hozni Kelementelkéről vagy Balavásárról.

A tavaly már nem került, nem kerülhetett sor szőlőmustrára. Súlyos betegsége miatt erre már nem futotta figyelméből. Az erdőszentgyörgyi középiskolában hajdan Gaussnak titulált matematika- és fizikazseni úgy építette fel, olyan türelemmel és kitartással tanári pályáját, végezte szülői hivatását, őrizte szorosan családi kötelékeit, mint ahogy nyomon követte az én szőlővesszőim növekedését, termőre fordulását. Ugyancsak matematika szakos feleségével tekintélyt vívtak ki maguknak itt, Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön.

Kelementelkéről, Balavásárról indulva, pár éves erdőszentgyörgyi középiskolai megálló, kolozsvári egyetemi kiszállás után érkeztek ide, ahol fiatalok százait, talán ezreit eregették ki iskolájuk kapuin. Felesége a Puskás Tivadar Szakközépiskolában tanított, igazgatóskodott, Ő a Mikes Kelemen Gimnáziumban oktatott; egy időben aligazgatónak is felkérték a tanártársak, de ezt nagyon rövid ideig vállalta. Sokak szerint tehetségéhez mérten túlzottan szerény volt. Pedig csupán az történt, hogy minden idejét a tanításnak próbálta szentelni.

Elsősorban volt tanítványai, köztük lányai igazolhatják, hogy „nem középiskolás fokon” tanított. Sokan megfertőződtek főleg a fizika „vírusával”, s ez bizony nagy szó volt azokban az évtizedekben, amikor ennek a természettudományi ágazatnak is egyre kisebb tér jut és jutott a tanrendben. Még engem is sikerült „behálóznia”, amikor elolvasásra ideadta a félvezetőkről szóló, szépen megírt, sajnos minden biztatás ellenére tovább nem vitt, tudományos szintű első fokozati dolgozatát.

Két lányuk országos és világhírnévre tett szert, mindketten egyetemi tanárok lettek fizikából és számítástechnikából, egyikük az Óceánon túl, az Egyesült Államokban, másikuk Kolozsváron, a Babeș–Bolyain. Útjuk végül visszakanyarodott Kolozsvárra, ott vigyázták unokájuk lépteit, együtt. Ő még felkérésre tanított is az egyik rangos középiskolában, felesége viszont sarokba tette a festőkellékeket, amelyekkel nyugdíjazása után barátkozott meg, s jó pár kiállításon bemutatta, hogy nála a számok világa mellett előkelő hely illeti meg a színek, virágok, erdők-mezők, fák világát is.

Ravasz József tanár urat ez év február 6-án helyezték örök nyugalomra a balavásári – felesége szülőfaluja – temetőben. Egy hét múlva lett volna 70 esztendős.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük