Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki fordult ki önmagából?

Karácsony Gergely mozgalmat alapított 99 néven. E mozgalom egyik oszlopos tagja Elek István MDF-es, majd fideszes politikus, az első Orbán-kormány idején alapított Heti Válasz című hetilap és szellemi műhely emblematikus alakja.

Az egykoron lényeglátó, nemzeti sorskérdéseket feszegető írások sorát jegyző értelmiségi a 2022-es győzelem esetére az ellenzék által tervezett alkotmánypuccsnak első számú ideológusa lett. Elolvasva többrészes idevágó eszmefuttatását az ember beleremeg, hogy ilyenfajta totális szellemi-erkölcsi metamorfózis miképpen lehetséges? Mert az ő esetében nem arról van szó, hogy megvették kilóra, mint annyi más politikust. Ő minden jel szerint hiszi azt, amit ír. Hogy a Gyurcsány köré tömörült, a nemzetközi baloldal által mozgatott, korunk minden eszement mantráját, a rasszizmusról, az iszlamofóbiáról, a genderelméletről, a migránspártiságról szépen felmondó ellenzék fogja újrateremteni azt a jogállamot, amit Orbán Viktor lerombolt.

És ehhez az lesz a fő eszköz, hogy alkotmány- és törvényellenesen feles többséggel hatályon kívül helyezik majd az Alaptörvényt, amit még módosítani is csak kétharmaddal lehet. S mi az ürügy az alkotmánypuccsra? Az, hogy alkotmánypuccsal rágalmazzák meg a másik felet.

Hogy ezt hirdeti egy echte balos volt alkotmánybíró, vagy Fekete-Győr András, azon nincs mit csodálkozni, a baloldaliak a történelemben mindig azt hazudták, amit éppen diktált az érdekük. De Elek István nem közülük való. Ő aktív részese volt a rendszerváltásnak, megtapasztalhatta az SZDSZ-nek nevezett politikai amőba megannyi ármányát, láthatta miképpen próbálják meg nemzetközi segédlettel térdre kényszeríteni az első szabadon választott magyar kormányt. S most ezekhez és utódaikhoz áll oda „demokráciát” menteni.

Elek szerint Orbán Viktor kifordult önmagából. Aki 1990 óta olvassa Elek István írásait ugyanazon, nemzetféltő pozícióból, annak nem lehet kétsége a tekintetben, hogy bizony ő fordult ki önmagából, akárcsak Jeszenszky Géza, Mellár Tamás vagy Pálinkás professzor, akik Elekkel együtt annak az ellenzéknek a nótáját fújják, mely, ha megragadja a hatalmat, rövid úton felszámolja nemcsak a demokráciát, de Magyarországot is, mint a magyar nemzet érdekvédő és közösségi akaratképző műhelyét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás