Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kérdőjelek Kovács mellőzése körül

Volt játékvezetők, televíziós elemzések, stúdióviták gyakori szereplői próbáltak magyarázatot találni arra, hogy a nagykárolyi Kovács István miért nem kapott konkrét szerepet a vége felé közeledő katari labdarúgó-világbajnokságon.

A jelenleg egyik legjobb romániai és erdélyi játékvezetőnek tartott Kovács István összesen nyolc alkalommal volt tartalék, és épp a nyolcaddöntő volt a végállomás. A vb nyitó mérkőzésén már „negyedik ember”, azaz vésztartalék volt, már csak ebből kiindulva is azt lehetett gondolni, kap középbírói szerepet, szerepeket. Korábban ő vezette a klubcsapatok számára kiírt Európa-konferencialiga idei döntőjét (AS Roma – Feyenoord Rotterdam 1–0), előtte pedig a Bajnokok Ligája egyik elődöntőjét (Manchester City – Real Madrid 4–3). Akkoriban Európa három legjobb labdarúgó játékvezetője között emlegették. Életkora (sz. 1984) eszményi a magas szintű játékvezetéshez.

A prosport.ro hírportál több véleményre támaszkodó oknyomozó összeállításának tanúsága szerint elképzelhető, hogy Kovács István a világbajnokság előtti erőnléti felméréseken lett ellenszenves a játékvezetői testület némelyik tagjának. Pierluigi Collina olasz világklasszis ex-játékvezető például többször is arra kérte a teszteken résztvevő játékvezetőket, ne erőltessék a csúcseredményeket, legyenek óvatosak, nehogy lesérüljenek. Saját elmondása és kísérőinek (pl. a moldvai Artene partjelző) beszámolói szerint Kovács István a futópróbákon és egyéb erőnléti felmérőkön igyekezett maximumot teljesíteni, és ezáltal jobb időeredményeket ért el, mint néhány „sztárbíró”. Elképzelhető, hogy a versenyszellemét akarnok törtetésként értelmezték, ezért nem kapott konkrét szerepet, ám „heccből” nyolcszor lett tartalék.

Eközben a világsajtó arról cikkez, hogy a katari vb játékvezetőinek egy csoportja bizonyos érdekeknek megfelelően igyekezett irányítani a torna végkimenetelét. Annak a gyanúja is felmerült – és egyre erősebb –, hogy Katar korrupciós manőverek sorával nyerte el a rendezési jogot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük