Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hárman az első tízben

Az az igazság, nagyon elszomorítottak a gyerekeink képességeit felmérő nemzetközi felmérés nyomán a közelmúltban megjelentetett adatok. Az utolsók között soha nem jó lenni, főleg akkor, ha többre tartjuk magunkat annál, mint ahogy a megméretés mutatja. Mert bizony híjával találtattunk, jut eszembe a nagyszerű trilógia egyik részének sokatmondó címe. Tényleg ilyen rosszak lennénk?

Hadd beszéljek többes szám első személyben, mert bizony diákjaink kudarca a mi kudarcunk is, s ahogy a kicsorbult kaszát is nehezen lehetett mindig helyre igazítani, az iskolai kudarcokat sem könnyű legalább némileg elfelejtetni. Most mégis valami derűre ad okot a román Wallstreet.ro kérésére a minisztérium által közzétett jelentés tanulóink nemzetközi mezőnyben elért sikereiről. Jó, tudtuk, hogy megyénkből páran remekül szerepeltek nemzetközi tantárgyversenyeken, a megyei lapok közölték is a háromszékiek fényképeszkedését a miniszterelnökkel a fővárosban, amikor a fiatalok és felkészítő tanáraik fent jártak átvenni a jogosan kiérdemelt jutalmakat.

Én most egyébre térek ki: arra, hogy a rangsorolásban az ország első tíz tanintézete között három erdélyi magyar iskola szerepel, a Székely Mikó Kollégium a harmadik helyet fogta meg! Ám lássuk azt a tíz intézményt: 1. bukaresti Nemzetközi Informatikai Gimnázium (46 díj és egy legmagasabb fokú aranyérem (abszolút aranyérem), 2. Tudor Vianu Informatikai Főgimnázium (14 díj és egy abszolút aranyérem), 3. Székely Mikó Kollégium (8 díj, egy első, egy második, négy harmadik és két dicséret), 4. nagybányai Gheorghe Șincai Főgimnázium, 5. ploiești-i Ion Luca Caragiale Főgimnázium, 6. jászvásári főgimnázium, 7. kolozsvári Báthory István Gimnázium (négy díj), 8. marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium (négy díj), 9. Gura Humorului-i (Szucsáva megye) Alexandru Cel Bun Főgimnázium, 10. jászvásári Emil Racoviță Főgimnázium. Összesen 163 diák ért el a nemzetközi mezőnyben kiváló eredményeket, őket és felkészítőiket 2500–12550 lej közötti pénzjutalomban részesítették. A mieink főleg a matematika-versenyeken, illetve a magyarnyelv- és irodalmi vetélkedőkön jeleskedtek.

Ne fukarkodjunk hát az elismerő szavakkal!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás