Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dragnea vs. a kormány

Nehéz valós időben követni a román közélet piaci forgatagának újabb és újabb fordulatait és fejleményeit. Ez leginkább az igazságügy kérdésére vonatkozik, hiszen arról, amit elme el tud képzelni és nyelv ki tud fejezni, hát kérem szépen azt az elmúlt években valaki már biztosan megfogalmazta, sőt végre is hajtotta.

Hirdetés
Hirdetés

Lassan közhelynek számít, hogy a politikai küzdelem Romániában már rég nem kizárólag a politikai pártok között, az alkotmány által kijelölt helyen és időben, a parlament két házában, észérvekkel zajlik a nép által választottak között, hanem ahogyan a jelenlegi választási kampányban is, a bíróságok és döntéseik váltak a nagyobb jelentőségű események kitüntetett színhelyeivé, katalizátoraivá.

Igazán csak ott vagy arról nyilatkozik, vádaskodik, esetleg cáfol lassan mindenki a politikai elitből. És már egyáltalán nem szokatlan, meglepő ha – a hely szelleméhez híven, de a köztársaságéhoz nem – már nemcsak hivatásos politikusokat, értsd a nép által választott személyeket tudunk ezeken a banánköztársaságokra emlékeztető demokratikus eseményeken, hanem dacára az alkotmánynak és úgy általában az igazságügy függetlenségét előíró szabályoknak, szerepet vállalnak az események szervezésében, lebonyolításában és értelmezésében ügyészek, bírók – és nyilván ügyvédek is.

Az most mindegy, hogyan alakult így mindez, de jelenleg ott tart a cirkusz, hogy a kormányzó szociáldemokrata párt elnöke, Liviu Dragnea parancsa ellenére az igazságügyi reform zászlóvivője, Tudor Toader miniszter, de állítólag Dăncilă miniszterelnök is kerek-perec megtagadták a Btk. sürgősségi kormányrendelettel való módosítását. Ami a zajló választási versenyhelyzetben azzal jár, hogy Dragnea pártelnök és a választmány egy része az elkövetkező másfél évben kénytelen lesz kampányszerepléseit a bíróságok lépcsőire szervezni, ami pedig ugyebár a személyes érintettségen túl baljós árnyat vethet az egész pártszervezet szereplésére is.

Kérdés csak az, hogy a kormány visszakozása stratégiai, pillanatnyi-e (az EB nyomására), vagy a párton belül változott a közhangulat Dragnea elnök politikai jövőjét illetően. Ha ez utóbbi, akkor látványos változások előtt áll a szervezet.

Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás