Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A szemetelés szabadsága

Vége lett az idei városnapoknak is, és összességében kevés kivetnivalót találni a szervezői munkában. Sőt, talán mintha a polgárok, az emberek is civilizáltabban rónák az vásáros utcákat és tereket, zöldövezeteket és parkokat. Persze, azért még mindig szükség van kordonokra, a virágágyásokat védendő a tülekedő tömegtől, de pozitív az összkép.
Pozitív, ha visszagondolunk, hogyan is festett az utcakép még néhány éve. Először is ki ne emlékezne a fojtogató tömény miccsszagra, az összezsúfolt pecsenyesütődék sűrű koromfüstjére, mely napokig rátelepedett a városközpontra, hogy tán még hetekkel az események után is párologtassák magukból kifelé a házfalak az égett olajaromát. Most, hogy a kajáldákat kiszorították a térről, fuldoklás nélkül élvezhetőek a koncertek.
Másodszor emlékezzünk csak vissza arra a korábban elég gyakori városnapi jelenségre, mikor is a testi szükségletek által szorított városlakók ott könnyítettek magukon, ahol tudtak. A városközpont tetszőleges pontján: parkban, parkolókban, közintézmények és lakóházak falain. Ez is visszaszorulóban van, mivel a szervezők elegendő mobilvécével készültek a túlzott sörfogyasztás csordogáló mellékhatására.
Ja, és ki nem emlékezne a sokféle csiricsáré árura, a kattogó-csattogó, sípoló-villogó cirkuszi játékokra, és a hangfalaikból bömbölő pocsék muzsikára. Most, hogy már nincsenek, teljesen átváltozott a városnapok arculata. Mintha eltűnt volna belőle a balkáni hangulat, ami valljuk be őszintén, napokig feloldotta a közép-európai kisváros illúzióját a lakókban.
Nem változott viszont a szemetelés, az utcák már kora estére átalakulnak amolyan rögtönzött népi hulladéktárolóvá. Mégis, öröm az ürömben, hogy a város köztisztasági vállalata pucolja, tisztítja, sepri az ünneplők után a szemetet, így az reggelre, mint a köd, általában felszívódik a fesztiváli tájképről. Látva az évek óta töretlen szemetelési kedvet, már arra gondolni, szándékosan csinálják. Amolyan kuruckodásként élik meg a szemetelés szabadságát, hisz tudják, hogy ha pár napig is, de a törvény nem él, és amúgy is, fizetik az adót a köztisztaságért, tehát majdnem joguk is van hozzá. Én kinézem ezt a huncutságot a szentgyörgyiekből.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás