A nemzeti mértékegység

Az esztendő napjai úgy be vannak osztva, hogy szinte mindennek van világnapja. Ha nem is világra szóló felkiáltójelként, de a magyar nyelvnek is megvan a napja. November 13-a volt, és reméltem akkor, nem hanyatlik éjszakába. Néztem magam körül, fog-e történni valami nemes, nemzetes, legalább olyan dér-dúrral, mint mondjuk a kürtőskalács napján.

A magyar nyelv napja figyelmeztető is lehetne, és még lenne akit, hogy népek odalesznek ugyan, de azok nyelvi foszlányai figyelmeztetőek már éltükben. A magyar népet nem egyszer ítélték halálra, csak a közelmúlt ezerszáz esztendejében. Nem túlzok, csak figyelmeztetek a minap lealkonyult – nem zajlott ám minálunk – a magyar nyelv napjára, jelen sorsára. És az ír nép és nyelve sorsára is, noha már szóltam arról egykor.

Az ír nyelv az indoeurópai nyelvcsalád kelta ágába tartozik. Akkor került végveszélybe, amikor az angolok Írországot leigázták, betiltották az ír nyelv használatát. Ma 65 ezer között lehet az anyanyelvként írül beszélők száma, pedig szervezetek védik otthon, Kanada területén, másutt is, ahol írek élnek.

Nem volt nehéz a leigázott magyarok nyelvi gondjaihoz eljutnom. Nemcsak a megszálló, a bennünket megkapott népek nyelve és elrettentő tilalomrendszere szörnyű. A könnyelmű, az idegen kifejezéseket tömegével használó magyarok vagy álmagyarok többet ártanak, mint elképzelhető. Figyeljen csak a tévéző, olvasó e rettenetesen szemetes, idegenségben örvendező politikai vagy másmilyen szónokokra, újságírók elriasztó nyelvhasználatára. Azt hiszi az ostoba, a bunkó, hogy műveltségének fokmérője az idegenség nyeldekelése, köpdösése.

A magyar nyelvnek 365 napja legyen egy évben, ha nem akarunk úgy járni, mint az írek, hogy vissza kell tanulnunk, koldulnunk ez elvett, illetve elvetett anyanyelvet. Nem én, az az ünneprontó, aki ebben a nyelvgyilkos „szituációban az új generációt” is lökdösi a nyelvi halálba, és egyben a nemzetibe is. Nem írói, költői nyelvünk ez, hanem anyánké, népünké, s nemzetünk történelmi jellegét is ez őrzi.

Az időnek nincs mértékegysége, a történelmi időnek azonban van eszköztára, szertára; egy és más sorscsapásnak okát, rendszerét adhatjuk – utólag. Már aki megéri az utókort. A lenyugvást, a sötétséget mérhetjük magunk is. Ma is.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.