Felhívás!

Nincs félnivalója a Sepsinek!

Nincs félnivalója a Sepsinek! Sport

Csütörtökön, július 14-én 20.30-tól játsszák a Differdange (Luxemburg) – Olimpija Ljubljana (Szlovénia) visszavágó labdarúgó mérkőzést az Európa-konferencialiga első selejtező körében. A továbbjutó lesz az ellenfele a Sepsi OSK-nak a második fordulóban.

Az első mérkőzésen 1–1 volt az eredmény, de a jelentősebb sportfogadási irodák továbbra is az Olimpiját tartják sokkal esélyesebbnek a továbbjutásra, annál is inkább, mivel egy 0–0 nem lenne elég a luxemburgiaknak, az idegenben lőtt gólnak már nincs sorsdöntő értéke, amennyiben ezt leszámítva az eredmény egyenlő. A 0–0 és 1–1 tehát egyenértékű. Bármelyik csapat lesz a továbbjutó, a Sepsi OSK-nak komoly esélye lesz a harmadik fordulóba jutni, félnivaló nincs, a háromszékiek romániai kupa- és szuperkupa győzelme igen meggyőző eredmény és komolyabb erőpróba volt.

Különös időzítés, a gsp.ro hírportál éppen keddre készítette el esélylatolgató elemzőjét arról, hogy a 2022–2023-as romániai élvonalbeli bajnokság (Liga 1) alapszakaszából melyik hat csapat juthat a felsőházi rájátszásba. Négy szempont alapján osztályozták a jelölteket: 1. a játékoskeret sportértéke, 2. a vezetőedző személye, szakmai felkészültsége és tapasztalata, 3. a klub pénzügyi helyzete, anyagi háttere, 4. a szurkolók általi támogatottság. Az elemzők eleve abból indultak ki, hogy a CFR Kolozsvár, az FCSB és az Universitatea (CSU) Craiova a bajnoki címért küzd, itt tehát alighanem fel sem merül különösebb célként a felsőház, ami természetszerű.

A fennmaradó három helyért így áll a gsp.ro értékrangsora: Rapid Bukarest 8,50-es hányados, Sepsi OSK 8,12, UTA 7,75, Farul Konstanca és FCU (1948) Craiova 7,62-7,62, FC Arges 7,50, FC Voluntari 6,87. A Sepsi OSK ilyen osztályzatokat kapott az imént felsorolt 1–4. szempontra: játékoskeret 8, edző 9, pénzügy 8,5, közönség 7. Utóbbinál az elemzők megjegyzik, a Sepsi Arénában általában nem teremtődik olyan szurkolói hangulat, ami nyomasztó lenne a vendégcsapatnak, s zavaróan befolyásolhatná a játékát, az összpontosítását. 

Ma a Ferencvárosi TC és a kolozsvári CFR is hazai pályán próbálja meg kivívni a továbbjutást a BL-selejtező második fordulójába, miután az első, idegenbeli mérkőzésen a magyar és a román bajnokcsapat is gól nélküli döntetlenre játszott az örmény Pyunik, illetve a kazahsztáni Tobol ellen. Íme, a mai program:

Bajnokok ligája, selejtező

  1. forduló, visszavágó

20.00: Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Maribor (szlovén)

20.00: Dinamo Batumi (grúz)–Slovan Bratislava (szlovák)

21.00: Ferencváros–Tobol (kazah) (Tv: M4 Sport)

21.30: CFR (román)–Pjunik (örmény)

21.45: Linfield (északír)–The New Saints (walesi)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások