Felhívás!

RÖVIDEN

Aggódik az AUR

Ahogyan azt nemrégiben megírtuk, Székelyföld–Magyarország U18-as mérkőzéssel avatják fel július 23-án a csíkszeredai stadion új lelátóját. „Ez a meccs nem csupán egy, a legutóbbi jégkorong- és futballmérkőzések incidenseihez hasonló dacolás, hanem az úgynevezett Székelyföld államiságára tett kísérlet is” – írja közleményében George Simion, az AUR elnöke, aki szerint a két magyar állam mérkőzése a magyar revizionizmus régi ötlete, amely most a bukaresti kormány elmagyarosodása és az RMDSZ zsarolása folytán valósulhat meg. Claudiu Târziu, a párt szenátusi frakcióvezetője a kormány és a Hargita megyei prefektus sürgős közbelépését kéri, de egyben a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) is hibáztatja, amiért létrejött a székely–magyar mérkőzés.

Párizsba sem mehetnek?

Oroszország ukrajnai háborúja nyomán eltilthatják az orosz és a fehérorosz sportolókat a 2024-es párizsi olimpiától Craig Reedie, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja szerint. „Döntés fog születni arról, mi történjen ezzel a két országgal. Úgy vélem, az a közvélekedés, hogy nem kellene kvalifikálniuk” – fogalmazott a NOB korábbi alelnöke brit médiumoknak. Az olimpiai programban szereplő sportágak közül egyedül a kerékpár, a tenisz és a cselgáncs engedi semleges státuszban versenyezni orosz és fehérorosz sportolóit, Reedie viszont kételkedik abban, hogy ezen sportágak ötkarikás kvalifikációs eseményein részt vehetnek majd.

Richter nincs jól

A német Bild arról számolt be, hogy a labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC 24 éves támadójánál, Marco Richternél hererákot diagnosztizáltak, emiatt műtétre szorul. Marco Richter betegségére urológiai vizsgálat során derült fény. Azt még nem tudni, pontosan mikor műtik a játékost, ahogyan azt sem, mennyi ideig szorul kényszerpihenőre. A Bild azt viszont közölte, hogy Richterre további vizsgálatok várnak, így egyelőre a teljes diagnózisát sem állapították meg. Nem Richter az egyetlen berlini játékos, aki ugyanezzel a betegséggel bajlódik: az Union Berlin védője, a 26 éves Timo Baumgartl májusban bejelentette, hererákkal küzd. Azóta kemoterápiás kezelésen esett át, és a hírek arról szólnak, hogy újra elkezdhetett mozogni, s már futni is tud.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.