Felhívás!

Megújulnak a sportnapok

Megújulnak a sportnapok Sport

Új időpontban és új helyszínen várják az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi sportnapok szervezői. A 12. kiadásához érkezett eseményt idén a megszokott június helyett szeptember 20–23. között a Sepsi Arénában és környékén bonyolítják le.

 

– Úgy gondoltuk, ki kell használjuk azt a lehetőséget, amit az új helyszín nyújthat. Nyilván, lesznek sportágak, melyek előnybe kerülnek a Sepsi Arénában és környékén szervezett programokkal, vannak, melyekre megoldást kell keresnünk. De ha jól megnézzük, ez eddig is így volt, a régi helyszín sem nyújtott minden sportágra tökéletes megoldást. Úgy gondolom, mivel idén 12. alkalommal szervezzük meg a sportnapokat, vagyunk egy annyira bejáratott rendezvény, hogy a törzsközönségnek, a sportolóknak a helyszínváltozás nem fog gondot okozni – nyilatkozta Nemes Áron főszervező, aki bizakodva tekint a változások elé.

A szervezők ígérik, hogy igyekeznek legjobb tudásuk szerint változatos, vonzó programot összeállítani, ehhez megvan már a kellő tapasztalatuk. Bíznak benne, hogy az új időpont másfajta lehetőségeket tud nyújtani az iskolakezdéssel járó új lendülettel.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.