Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ész és láb

Az elmúlt hétvégi Tájfutó Sepsi-kupa előkészületeit, majd eredményeit figyelve büszkeséggel és elégtétellel nyugtázhatjuk, a székelyföldi, erdélyi és anyaországi, valamint romániai magyarság körében igen népszerű sportágról van szó.

Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt négy-öt évtizedben talán nem is volt olyan romániai országos bajnokság, ahol ne lett volna legalább egy székelyföldi dobogós helyezett a felnőtt vagy utánpótlás korosztályok, illetve versenyszámok valamelyikében, akár távoli klubok színeiben is. Magyarországnak van két egyéni világbajnoka, Monspart Sarolta (1972) és Oláh Katalin (1991, 1995).

A versenyszerű tájfutás éppen idén 120 éves. A skandináv országokból indult. A tájfutók zöme értelmiségi beállítottságú, szikár alkatú. Az erdélyi magyar sportnyelvben nehézkes volt a sportág elnevezésének meghonosítása, kezdetben a román „orientare turistica” tükörfordításából eredően a „turisztikai tájékozódás”, avagy „tájékozódási verseny” kifejezéseket használták. A tájfutás összetett szóban az első tag nem a verseny helyszínére utaló „tájat” jelenti, hanem a tájolót, vagyis az iránytűt, ami alap-sporteszköz a térkép mellett.

A tájfutásnak ma már csaknem tíz alfaja ismeretes. Egyik a városi tájfutás, amely önmagában nem újdonság, a világ számos országában rég elterjedt. Gyermek korosztályok számára Székelyföldön is több évtizede szerveznek időnként játékos jellegű versenyeket városi környezetben.

Az 1990 előtti évtizedek során a tájfutó sport gyakorlása olykor „nemzetbiztonsági aggályokat” keltett a Szekuritáte szerveiben, ennek oka a térképhasználat volt. Előfordult, hogy a térképeket a verseny után kötelezően vissza kellett adni. A lazább időszakban megjelentek a cenzúrázott térképek, ahol a katonaság vagy az egyéb biztonsági szervek által stratégiai fontosságúnak ítélt „objektumok” (építmények) feltüntetése eleve tilos volt, esetleg utólag, az ellenőrzések során törölték azokat. A Ceaușescu-rezsim éveiben láthattunk olyan térképeket is, ahol a magyar honvédek második vagy első világháborús síremlékeit a „mamelon” (felszíni kiemelkedés) jellel azonosították, az Osztrák–Magyar Monarchia és Nagy-Magyarország keleti határköveit viszont kihagyták, még a „borna silvica” (erdészeti métafa, kőoszlop) vagy a „bolovan” (kő, kőtömb) jelre sem méltatták.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük