Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

UNICEF: gyerekek millióit fenyegeti az éhezés

UNICEF: gyerekek millióit fenyegeti az éhezés Külföld

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szakértői szerint az ukrajnai háború miatt tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak a helyi konfliktusok, gazdasági válság és éhínség sújtotta közel-keleti, illetve észak-afrikai térségekben, így gyerekek millióit is fenyegeti az éhezés.

Hirdetés
Hirdetés

Az UNICEF Magyarország által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy tovább súlyosbodhat a Közel-Kelet és Észak-Afrika egyes területeit sújtó élelmiszerhiány.

Hat héttel az ukrajnai háború kitörése után már érezhetők az import visszaesése okozta ellátási problémák, és jelentősen emelkedett alapvető árucikkek, a búza, az étkezési olaj vagy az üzemanyag ára – írták.

Az UNICEF szakértői szerint ha a tendencia tovább folytatódik, annak súlyos következményei lehetnek az Egyiptomban, Libanonban, Líbiában, Szudánban, Szíriában vagy Jemenben élő gyerekekre, mivel több országot már a háború kitörése előtt is komoly éhínség sújtott.

A közleményben idézték Adele Khodrt, az UNICEF Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős regionális igazgatóját, aki valószínűnek nevezte, hogy drasztikusan emelkedni fog az alultáplált gyerekek száma.

A folyamatos konfliktusok, a politikai instabilitás, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt a régióban soha nem látott mértékben emelkednek az élelmiszerárak, amit csak tovább súlyosbít a lakosság rendkívül alacsony vásárlóereje – tette hozzá.

A világszervezet felmérése szerint a térségben a gyerekek alig 36 százaléka jut hozzá az egészséges fejlődéséhez szükséges minőségű és mennyiségű ételhez. Magas az alultáplált, illetve mikrotápanyag-hiányban szenvedő gyerekek aránya, majdnem minden ötödik kiskorú fejlődési zavarokkal küzd, hét százalékuk pedig kórosan alultáplált.

Jemenben 45 százalék a fejlődésben elmaradott és 86 százalék a kórosan vérszegény (anémiás) gyerekek aránya. Szudánban 13,6 százalékuk súlyosan alultáplált, 36,4 százalékuk nem éri el a korára jellemző testi fejlettséget, közel felük pedig anémiás.

Libanonban a gyerekek 94 százaléka nem jut hozzá az egészséges fejlődéséhez szükséges élelmiszerekhez, miközben a nők és a gyerekek 40 százaléka anémiás. Szíriában pedig csak minden negyedik gyerek tudja tartani az egészséges fejlődéséhez szükséges étrendet – ismertették a felmérés eredményét.

Adele Khodr a közlemény szerint hangsúlyozta: az UNICEF fontosnak tartja, hogy létrehozzák és megerősítsék az alultápláltság kialakulásának megelőzéséhez, korai felismeréséhez és kezeléséhez szükséges programokat.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások