Felhívás!

Készenlétbe helyezték a kínai hadsereget az amerikai „provokációt” követően

Készenlétbe helyezték a kínai hadsereget az amerikai „provokációt” követően Külföld

A Tajvani-szorosnál elkövetett provokációval, valamint a szoros stabilitásának és biztonságának veszélyeztetésével vádolta szerdán a kínai hadsereg az Egyesült Államok haditengerészetét, melynek egyik rombolója a héten áthaladt a szoroson.

„A provokáció világosan mutatja, hogy az Egyesült Államok veszélyezteti a szoros békéjét és stabilitását” – áll a közleményben, melyben hozzáteszik, hogy a kínai erők állandó készültségben vannak, „biztosítandó Kína szuverenitását és területi egységét”.

Hozzátették, hogy hajóik elkísérték a USS Benfoldot, és „figyelmeztetésben részesítették”.

Az amerikai haditengerészet USS Benfold nevű rombolója Washington bejelentése szerint kedden hajtott végre a szorosnál rutinmanővert. A közleményben hangsúlyozták, hogy a művelet nemzetközi vizeken, a nemzetközi joggal összhangban történt, a manőverrel pedig jelezni kívánták Washington a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térségre vonatkozó támogatását.

Az amerikai fegyveres erők havonta körülbelül egyszer hajtanak végre ehhez hasonló műveletet, melyet sokan a Tajvan iránti támogatás jelének tartanak.

Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások