Felhívás!

ENSZ: csaknem kétmillió gyermek áll az éhhalál küszöbén Kelet-Afrikában

ENSZ: csaknem kétmillió gyermek áll az éhhalál küszöbén Kelet-Afrikában Külföld

Majdnem kétmillió gyermek áll az éhhalál küszöbén Afrika szarván az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb aszálya miatt – figyelmeztetett Martin Griffiths, az ENSZ nemzetközi segélyezésért felelős vezetője kedden.

Kenya, Etiópia és Szomália egyes részeit több mint 40 éve nem látott szárazság sújtja, és a segélyszervezetek igyekeznek megelőzni annak az egy évtizeddel ezelőtti éhínségnek a megismétlődését, amely több százezer ember halálát okozta a térségben.

Egy genfi adománygyűjtő konferencián Griffiths kifejtette, hogy az ENSZ-nek csak a szükséges 1,4 milliárd dolláros összeg töredéke áll rendelkezésre, hogy reagálni tudjon az aszályra.

„Az a fájdalmas igazság, hogy be kell ismernünk: ma ismét csak versenyt futunk az idővel, hogy 2022-ben elkerüljük, hogy emberi életek tömege vesszen oda, és nem áll rendelkezésünkre az ehhez szükséges erőforrás” – fejtette ki az ENSZ segélyezésért felelős vezetője virtuális felszólalása során.

„Most kell cselekednünk, hogy később ne kelljen majd szégyenkeznünk. A szó legszorosabb értelmében emberéletek múlnak ezen” – mutatott rá Griffiths.

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy 2022-ben már a negyedik esős évszak marad el a térségben, amely Griffiths szerint „az egyik legszörnyűbb, klímaváltozás okozta vészhelyzetet idézné elő a régió történelmében”.

Már így is a térség több mint 15 millió lakosa szenved jelentős éhezéstől, a pásztorok pedig már mintegy 3 millió jószágot vagy egyéb állatot veszítettek el a szárazság következtében – tette hozzá Martin Griffiths.

A globális időjárás-változással foglalkozó legmagasabb szintű nemzetközi testület, az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Bizottságának (IPCC) véleménye szerint a hőhullámok, aszályok és rendkívüli esőzések egyre gyakoribbá válnak majd az elkövetkező évtizedekben a globális átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése mellett.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2022. április 28., 13:08
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Évi 150 milliárd dollárt adnak erre a gazdag országok, mégis éheznek. Az a gyanú, hogy a segélyt lenyúlják. Ezen még több pénz se változtatna, a szegény országok vezetői kéne felnőjenek a feladathoz, csak ez hiú ábránd. Na meg az ottani emberek hogy 7-10 gyerek nem segít a helyzeten hanem csak ront.