Felhívás!

Nem nézhetjük tétlenül!

Javaslatcsomagot nyújtott be a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) az RMDSZ Gazdasági Tanácsának, amelyben konkrét igényegeket fogalmaztak meg, amelyek a vállalkozásokat segíthetik, hogy átvészeljék ezt az időszakot.

„Románia legnagyobb magyar gazdasági szervezeteként fontosnak tarjuk, hogy válság idején gyakorlati megoldásokban gondolkodjunk és a vállalkozókkal konzultálva próbáljunk segítséget nyújtani” – nyilatkozta Gyerkó László, az RMKT elnöke. Továbbá elmondta, hogy online vállalkozói fórumokon kérdezték meg az erdélyi magyar cégtulajdonosokat, vezetőket, hogy mit tartanak ők hasznos és reális segítségnek, ezt követően fogalmazták meg az alábbi javaslatokat:

  1. Adókedvezmény az alkalmazottak utáni járulékokból – bevételek hiányában, tartalékok nélkül ellehetetlenülnek a vállalkozók, ezért azt kérjük, hogy a válság alatti időszakban ne kelljen az utánuk fizetendő adókat befizetni, csak a nettó összeget a munkavállalónak kifizetniük a cégeknek.
  2. Gyorsított eljárású, bürokrácia-mentes hitelek, alacsony kamattal, állami garanciával, 3–6 hónapos türelmi időszakkal.

3.Áfa és egyéb járulékok fizetésénél egy 3–6 hónapos türelmi időszak bevezetése vagy teljes eltörlése erre az időszakra.

  1. Az alkalmazottak bérfizetési kötelezettségének állami átvállalása meghatározott időre.
  2. Havi részletfizetési kötelezettség eltolása legalább 3 hónappal, futamidő meghosszabbításával.

Fenti javaslatainkat online vállalkozói fórumokról gyűjtöttük be, amelyeket az érintett személyek véleményeként, igényeként tolmácsolunk. Bízunk benne, hogy az RMDSZ felvállalja ezeket és a kormány elé tárja, hogy az erdélyi magyar gazdasági szereplők átvészelhessék ezt a nehéz időszakot.

(RMKT-közlemény)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.