Felhívás!

Kovásznai arcok (11.) – Dr. Kövér János

Kovásznai arcok (11.) – Dr. Kövér János

Kovásznán született 1897. jan. 30-án, majd Bakonyszűcsön hunyt el 1997. májusban a jogász, költő, rigmusszerző. Kovásznán szép gyermekkora volt, az itt tanult népszokások elkísérték egész életén át.

Kortársai: Gaál Gyula kovásznai orvos, Székely Géza kovásznai származású orvos, Barthalis Jenő, a későbbi karnagy, Csutak Ferenc, Deák Benedek, Vajna Gábor. Az utóbbiak is ismert kovásznai személyiségek voltak. A Székely Mikó elvégzése után Kolozsváron és Bukarestben jogot tanult. Több helyen is jogászkodott, a pályán szabály szerint haladt a joggyakornoktól a járásbíróságig. A második bécsi döntés után jött haza Kovásznára.

1930-ban megnősült, felesége Kásás Matild népművész (Előpatak, 1899 – Bakonyszűcs,1996), életének egyik meghatározója volt. A sepsiszentgyörgyi tanítónőképzőben végzett, Bukarestben lett magyar tanítónő, ott ismerkedtek meg.

1944-ben az anyaországba (Zalaegerszeg, Szombathely, Sopron) menekült családjával, feleségével és 3 kicsi lányával. 1946-ban törvényszéki bíró volt Szolnokon, azonban egy rendőrper miatt, amelyben kényszerítették, hogy hamisan ítéljen, lemondott állásáról. Hazajött Kovásznára, de a románok visszatoloncolták. 1956-ban kivándoroltak Ausztrián át Kanadába. 32 évig Torontó vált választott lakhelyükké. Fő foglalkozásuk a magyar kultúra terjesztése volt, a magyarságtudat ápolása, az anyanyelv megőrzését segítő működés a torontói Magyar Ház keretében. Önkéntes könyvterjesztő lett, a Ház magyar könyveinek gyarapításán munkálkodott. Felesége a székely népművészettel ismertette meg a Magyar Ház látogatóit.

1987-ben jelent meg Kövér János Rímes írások c. kétkötetes verses és prózai rímes krónikája. 142 rímes szövegben meséli el életének történetét, s vele a székely ember lelkületét is kifejezi. A kanadai Krónika és az Ősi Gyökér c. lapokban többen is méltatták a kötetet, „egy hosszú élet versbe dobbanásának”, „egy átélt élet rímekbe sírásának” nevezve. A „rímes írások”-at Vass Albert is méltatta, nagyon mély együttérzéssel, szeretettel.

Mindig visszavágytak az ősi földre, így amint 1990-ben alkalom adódott, azonnal hazajöttek, ha nem is Háromszékre, de az anyaországba, Bakonyszűcsre. Ez a kis falu emlékeztette hegyes hazájukra. 97 és 100 évesen itt alusszák örök álmukat.

Szabó Etelka ny. magyartanárnő   

Hozzászólások