Hirmondo

Jó ütemben zajlanak a munkálatok

Jó ütemben zajlanak a munkálatok

Rákerült az első aszfaltréteg néhány útszakaszra a 11 utcás pályázat keretében. A projektnek még a 2012−2016-os ciklus végén fogtak neki, sok akadály és buktató leküzdése után pedig úgy tűnik, nemsokára célba érnek. A visszajelzések alapján a lakosok régi álma válik valóra.

Az első aszfaltréteg rákerült a Gábor Áron, Lakosok, Timár utcára, de dolgoznak a Dsida Jenőn is. A Gábor Áron utca egy alternatív kijáratot jelent a városnak, így van, amikor igencsak megnő a forgalom. Sosem volt ott aszfalt, a nagy por pedig több szempontból is gondot jelentett a lakosoknak, így értelemszerűen nagy az öröm most.

– A 2012−2016-os ciklus végétől dolgozunk ezen, nagyon sok volt az akadály, a buktató. Visszadobták a pályázatot, mi újra benyújtottuk, szankciókat szabtak ki, meg kellett ismételni a közbeszerzést stb. Amit egyszer el lehet képzelni, minden akadály az utunkba gördült. Most sem járunk teljesen sima terepen ilyen szempontból, de dolgozunk a buktatók elhárításán, és igyekszünk minél jobban haladni a munkálatokkal – vezette fel Gyerő József polgármester.

Sokan kérdezik az önkormányzat munkatársaitól, hogy egy-egy helyen miért keskenyebb az út, mint eddig volt.

– Az első rend aszfalt mellé beton útpadkát alakítanak ki, valamint egyes utcákban, ahol lehetőség van rá, járda is épül a vízelvezető árkok mellett. Ahol lehetett, maximálisan kihasználtuk az út szélességét, ahol viszont a paraméterek nem engedik meg a kétirányú forgalomnak megfelelő út kialakítását, ott már kezdetektől egyirányú út szerepel a tervekben is. Például ez a helyzet áll fenn a Gábor Áron utca alsó szakaszánál is. A Lakosok utcai kereszteződéstől lefelé egyirányú lesz, valahogy úgy, hogy a főútról bejövünk majd a Lakosok utcán, és ott le lehet menni a Gábor Áron alsó felére. Vagy fordítva, ezt még el kell döntenünk – magyarázta az elöljáró. Hozzátette, minden esetben jónak látja az egyirányú forgalom kialakítását, hiszen azt engedi meg csupán a helyzet.

Mint mondta, a kivitelező idáig nagyjából elvégezte a szennyvíz- és esővíz-elvezető csatornák lefektetését, annak függvényében, hogy a tervek mit írtak elő, ugyanis ez nem minden utcában volt szükségszerű.

– A Șaguna és a Teculescu utcákban még vannak gondjaink az úttestben elhelyezendő infrastruktúrával. Ezekben az utcákban problémát jelentett az is, hogy a gázasok nem végezték el időben a feladatukat. Én azonban nagyon örülök, hogy idáig is sikerült eljutnunk. Sürgetjük, amennyiben lehet, a vállalkozót, hogy minél hamarabb fejezze be a munkálatokat. Az boldogít, hogy a visszajelzések jók, az emberek elégedettek, örülnek az új utaknak – fejtette ki a polgármester.

Hozzászólások