Felhívás!

Harmincezer lejt gyűjtöttek

Harmincezer lejt gyűjtöttek

Vállalkozók, civil szervezetek képviselői és más érdeklődők gyűltek össze a Vigadó Művelődési Ház nagytermében hétfőn 18 órakor, ahol a Civil Licit nevű rendezvény zajlott. A versenyhelyzettel kombinált jótékonysági rendezvényen harmincezer (!) lej gyűlt össze.

A Civil Licit Kézdivásárhelyen való megszervezésének gondolata Bakk Vitális Kingától, a New Fashion és Zarah Moden készruhagyárak vezérigazgatójától, a Pro Sanitate kuratóriumának elnökétől származik, aki, miután Sepsiszentgyörgyön részt vett a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) hasonló rendezvényén, nagy fantáziát látott abban, hogy mozgósítsa a civil szférát és az embereket, s így egy mozgalmat indítson el. A hétfői rendezvény után kijelenthetjük: sikerült, és nem is akárhogy.

Három versenyző

A licit első fellépői a Tanulók Háza mazsorettjei voltak, Kis Katalin tanítványai, akiknek rövid szereplése után megkezdődött a Ménessy Kinga Kitty, a Nőileg magazin szerkesztője által moderált rendezvény. Elsőként Bereczki Kinga, a HKA elnöke ismertette az elképzelést, majd átadta a színpadot a döntőbe jutott három civil szervezet képviselőinek, akiknek hat perc állt rendelkezésükre, hogy ismertessék elképzelésüket.

Elsőként Bodó-Czerék Erika, az Antanténusz elnöke beszélt a Honnan jössz, hová tartasz? – meseprogram gyerekeknek című projektről, aminek célja, hogy ismét közelebb vigye a mesék világát a legkisebbekhez. A civil szervezet a gyermekotthonokban tart majd alkotó-fejlesztő meseterápiát, ebben a terveik szerint 70 gyermek és 10-12 nevelő vesz részt. A helyszín Felsőcsernáton és Kászonimpér, az időpont: április 4. – június 20.

Utána az Ovi-suli elsősegély projektet ismertette Buna Attila igazgató, a Salvatore Egyesület képviselője. A bemutató látványosra sikeredett, hiszen az egyesület tagjai egy „beteg” plüssmacit, illetve egy, az elsősegélynyújtás alapjait ismerő kislányt is bevontak a projektjük bemutatkozásába. Pályázatuk révén ugyanis kiskorúakat (és nemcsak) akarnak megtanítani az elsősegélynyújtás alapjaira, ugyanis ezt a sokszor életmentő tudást a mostani generáció nem ismeri, főleg, hogy az iskolai oktatásból teljes mértékben hiányzik.

Elképzelésük szerint 1500–2000 óvodás, kisiskolás, 30-40 óvónő és tanító elsősegélynyújtásra való kiképzését valósítják meg 7 kézdivásárhelyi és 5 felsőháromszéki óvoda és kisiskola bevonásával. Buna kifejtette: tízezer lejből az akciót az egész megyére ki tudják terjeszteni.

Az Antanténusz után a Benji Állatvédő Egyesület következett, Forró Béla ismertette a Kutyafuttató pályázat részleteit. Elmondása szerint egyre több a kutyatartó, viszont hiányzik egy olyan létesítmény, ahol az idejük nagy részét a tömbházakban töltő ebek mozoghatnak. A létesítmény a sportcsarnok mellé, az önkormányzat által felajánlott 330 négyzetméteres területre kerülne, és bekerített helyen lenne lehetőségük a kutyatartóknak kedvencük mozgásigényét civilizált körülmények között kielégíteni. A projektek ismertetése után a közönségnek alkalma nyílt kérdéseket megfogalmazni. Mindhárom projekt nagyjából háromezer lejes költségkeretet célzott meg, ezt az összeget kellett a liciten összegyűjteni.

Pörgő, erős licit

A projektek ismertetése után az érintetteket megkérték, hogy hagyják el a termet, majd a pályázatok előterjesztői léptek mikrofonhoz. Elsőként Hegedűs Ferenc vállalkozó és tanácsos ecsetelte, hogy miért tartja fontosnak a különböző elektronikus, időrabló kütyük világában a „Facebook-generációt” visszaédesgetni a mesék varázslatos világába, majd ezer lejes kezdőajánlást tett le az Antanténusz projektje mellé. A „gépezet” beindult, a felajánlások 50 lejtől ezer lejig terjedtek. A Salvatore védnöke Bartha Vilmos vállalkozó volt, aki az elsősegélynyújtás fontosságát hangsúlyozva bátorította a jelenlevőket a projekt támogatására, és szintén ezer lejes kezdőtőkével indította a licitet. Ennél a projektnél a felajánlások már 50 és kétezer lej között váltakoztak.

A Benji Állatvédő Egyesület védnöke Farkas Alpár volt, maga is kutyatartó, ő száz lej felajánlásával indította a licit első fordulóját, ugyanis az árverés két körben zajlott. Az első részben az Antanténusz 7150, a Salvatore 9250, míg a Benji Állatvédő Egyesület 6650 lejt gyűjtött össze. A második forduló egyfajta ráadás volt, tovább lehetett támogatni a három civil szervezetet, így a végösszeg a következőképpen alakult: Antanténusz 8650 lej, Salvatore 10600 lej, Benji 8250 lej.

Ráadás a Wegener alapítványtól

A licit végén Bakk Vitális Kinga ismertette a kiírásra beérkezett többi projektet. Ebből választott ki a Wegener Pro Sanitate Alapítvány egy különdíjast, amely a Sicul Basket Egyesület Gyerekolimpia nevű pályázata volt, ezt kétezer lejjel támogatták. Elképzelésük szerint az iskola után körülbelül 120 gyerek részvételével szerveznek Kézdivásárhelyen sportnapot.

A HKA elnöke, Bereczki Kinga értékelésében kifejtette: nem csak a szervezetek szerepeltek jól, hanem a licitálók is. „Ez valami csodálatos! Nem csak Sepsiszentgyörgyöt, de Brassót, Marosvásárhelyt és Temesvárt is messze lekörözte Kézdivásárhely. Hihetetlen! Erre az eredményre nem számítottunk! Ez tanúbizonysága annak, hogy van érzés, van összefogás, van áldozathozatal- és segítőkészség önökben. Ez, ami a legfontosabb, és ami sokszorosan meghaladja ezt az értéket. Ez a közösség ki tudott állni az igazságtalanság ellen, és ki tudott most állni azokért az értékes programokért, amik szintén a köz érdekét szolgálják” – summázott az HKA vezetője.

Hozzászólások
Kezdődik a poszt-Bocsárdi éra

Kezdődik a poszt-Bocsárdi éra

Az új idők kihívásaihoz jobban alkalmazkodó, kreatív és vízióval rendelkező, áldozatra képes és a társulatban is elfogadott személyt keresett Bocsárdi László a maga helyére, miután tegnap bejelentette döntését: 2020 óta érlelődő szándékát valóra váltja, és jövő októberig, menedzseri megbízatása lejártáig lemond a színház vezetéséről, aligazgatóként folytatja tevékenységét, a vezetői posztra pedig Pál Ferenczi Gyöngyi társulati tagot nevesíti.