Hirmondo

Eredményes év a katolikus egyházközségnél

Eredményes év a katolikus egyházközségnél

A koronavírus-járvány ellenére sem állt meg az élet a berecki római katolikus egyháznál. A felekezeti közösség élén egy igen aktív fiatal plébános áll, akinek a munkáját mind a hívek, mind az önkormányzat támogatja. Csomós László célkitűzése, hogy közösen építsék az Istennek szentelt jövőt.

Nem csak a templom, a plébánia, a közösségi ház, a ravatalozó vagy a temetők gondozására szorítkozik, hanem a Szentlélek templomainak építésére is, amit a közösségi ünnepeiken és a találkozásokon tapasztalhatnak meg a hívek. Lapunknak az utóbbi két év megvalósításait értékelte, most a 2020-as esztendőről szólót olvashatják – folytatása a januári Berecki Körképben.

Csomós László elmondta: tavaly a templom harangjait kellett szerkezetben és automatizálásban felújítani, amit a Mezőfelében szolgálatot teljesítő Nagy Sándor református lelkipásztor végzett el. Mindhárom harang tengelye meg volt repedve, bármelyik pillanatban lezuhanhattak volna. Kicserélték a harangok tengelyét, felfüggesztését, új villanyvezetéket kapott a torony, a sekrestyében pedig harangvezérlő rendszert üzemeltek be.

Emellett a templomban Isten üzenetét a Strässer hangerősítő rendszer, mikrofonok és hangszórók teszik idéntől hallhatóbbá, érthetőbbé. Európai uniós pályázattal sikerült felszerelni az új hangberendezést, amelyet az aradi származású Silviu Axentie hangmérnök üzemelt be. Ezzel egy időben a templomba új vetítővászon került, és hogy Isten hajlékának esztétikáját ne csorbítsa az állandóan leeresztett vetítővászon, távvezérlősre váltottak, amit ugyancsak pályázati pénzből vásároltak meg.

Javítanak, felújítanak

A torony villámhárítóját is lecserélték, mert a régi nem védett már. Ehhez szükség volt ipari alpinistákra, akik kimásztak a torony keresztjének magasságába, és szakszerűen rögzítették a villámhárítót, új huzalt vezettek egészen a templom talapzatáig. Hét rudat vertek a földbe, amelyekre a huzalokat rögzítették, ezeket földdel takarták be. Ezt a polgármesteri hivatal anyagi támogatásával valósították meg.

2020-ban kicserélték a villámcsapás áldozatául esett toronyóra központi rendszerét is. Sajnos, a régit nem lehetett megjavíttatni, olcsóbban „kijött” az új rendszer, ezt is a polgármesteri hivatal segítségével valósítottak meg.

A quadmotorosok közössége és néhány helyi vállalkozó a sekrestyében kialakította a víz- és szennyvízrendszert. Leverték a salétromos falakat, és hagyták száradni, új villanyhálózatot fektettek le, új ajtókat és ablakokat kapott a sekrestye. Folyamatban vannak a munkálatok, az illemhely kialakítása, falak kiegyenesítése, gázkazán vásárlása, padlófűtés, betonozás, riasztórendszer beüzemelése, meszelés. Helyszűke miatt célszerű helytakarékos bútorzatot készíttettek.

Tavaly télvíz idején a plébánián meghibásodott a gázkazán, amelyet a szakemberek már nem ajánlottak megjavítani, mivel már nagyon sokat volt javítgatva. Ezért aztán új és nagyobb kapacitású gázkazánt vásároltak és szereltek fel.

A plébánián felújították az irodahelyiséget, ahol a hívek naponta intézhetik ügyeiket. Szigetelték a külső falakat, kizárták a pincéből felszivárgó szagokat. Egy kis padot is kihelyeztek, amit kővel burkoltak, hogy leülhessenek az ügyeiket intéző hívek. Mivel nem volt fűtés, egy fűtőtestet is felszereltek.

Időkapszula a falak között

Felújították a plébánia első szobáját (régi iroda), ahol a kellemetlen szagok miatt szükséges volt felszedni a padlózatot. A munkálatot végzők meglepetésére három padlót találtak, ezek alatt pedig két patkányfészket, így megtalálták a kellemetlen szagok okát. A villanyhálózat teljes felújítása is megtörtént abban a szobában. Ezen munkálat után következett a betonozás, majd a falak letisztítása, kiegyenesítése, meszelése, a padló lerakása. Mivel nagyon alacsonyak voltak az ajtók, azokat szükséges volt kicserélni. Egy időkapszulát is elhelyeztek a falak közé, beszámolva az utókornak a munkálatokról és a jelenkori állapotokról.

A közösségi házzal kapcsolatosan sikerült megadniuk a közel 200 ezer lejes tartozást, amelyet a néhai id. Páll Andor egyháztanácsos, vagyonkezelő előlegezett meg az építkezés kezdetén, a plébános ezúton is köszönetét fejezi ki a családnak a türelemért, az egyház iránti szeretetért. „Hisszük, hogy mindazért a sok önzetlen jótettért, amelyet közösségünkért tett, tettek, Isten megjutalmazza az örök élettel. Azért nem volt haladás az épületen, mert először a tartozást szerettük volna megadni. Továbbra is várjuk adományaikat, még nagyon sok munkát kell elvégezni” – fejtette ki a plébános.

Az elmúlt évben elkészültek a családlapok, amelyek nagyon sok munkát vettek igénybe. Ebben segítségükre voltak az egyháztanácsosok és egy berecki születésű, a Teológiai Líceumban tanuló diák is. „Köszönjük a hívek nyitottságát és szeretetét, amellyel fogadták a fent nevezetteket. Az adatok begyűjtése után az irodában digitalizáltuk, majd kinyomtattuk azokat” – mondotta Csomós László.

Ugyancsak tavaly a ravatalozó-kápolnára felszerelték a templomból eltávolított régi hangrendszert. Az előtér egy részét pedig ponyvával vonták be, hiszen télen elviselhetetlen a huzat és a hideg. „Isten fizesse mindenkinek az adományát, amivel hozzájárult terveink megvalósításához” – mondott ezért is köszönetet a berecki katolikusok pásztora.

Lelkiek nélkül nincs semmi

„Bár a külsőségekkel kezdtük, ne feledkezzünk el a lelki dolgokról sem, hiszen mi mindannyian a Szentlélek templomai vagyunk. A lelki épülésünkről is szükséges beszámolnom” – folytatta a plébános. A koronavírus idején naponta szentmiséket végeztek a templomban, amelyet a toronyban levő kihangosítással tettek a faluban halhatóbbá. Naponta szentgyónást végezhettek, akik akartak. A szentmisék keretében több elmélkedést tartott a plébános, hogy vigasztalja és bátorítsa Isten szent népét. Keresztúti ájtatosságok, litániák, rózsafüzérek, roráté-szentmisék mélyítették a bereckiek Istenbe vetett hitét.

„A közösségeket illetően szépen fejlődött egyházunk. A ministránsok csoportja kb. harminc személyt tesz ki, emiatt szükséges volt két csoportot formálni, a Tarzíciusok (kis ministránsok) és Domonkosok (nagy ministránsok) nevet adva nekik. Heti rendszerességgel szombatokon találkozókat, foglalkozásokat tartottunk a templomban” – mondotta Csomós László.

Néhány fiatal kezdeményezésére megalakult a BIFICS (Berecki Ifjúsági Csoport), amelynek a plébánia ad otthont, ahol hetente pénteken esténként összegyűlnek, és különböző, az ifjúságot érintő témákat tárgyalnak, beszélnek át, utána pedig közösségfejlesztő játékokat gyakorolnak. Az ifjúság köszöntötte a 70 éves kortársakat, készült a Szentírás vasárnapjának előkészítésére, a karácsonyi díszítéseket ők végezték a templomban, és a karácsonyi előadásokat is ők mutatták be. Jelenleg huszonöt személy jár rendszeresen a közösségi programokra.

A néhai ft. Máté Róbert-Béla plébános idejében megalakult Sanctus Nicolaus Cserkészcsapatot ismételten felkarolta az egyházközség, és helyet biztosít számára a plébánián, ahol heti rendszerességgel, ugyancsak péntekenként foglalkozásokat tartottak körülbelül tizenöt gyermek, fiatal számára. Az órák elején rövid gondolatébresztőt mondott a plébános, majd a helyi cserkészvezető tartott különféle foglalkozásokat.

Hozzászólások