Hirmondo

Az ovijogsi vezet

Az ovijogsi vezet

Még öt nap és jó pár óra áll azok rendelkezésére, akik szavazatukkal támogatnák a részvételi költségvetésben versenyben levő négy projektet. A jelenlegi állás szerint toronymagasan vezet a Szerezz ovijogsit! pályázat.

A részvételi költségvetést dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester „honosította” meg Kézdivásárhelyen, és már az előző kiírás nagy sikernek örvendett, a 2021–2022-es kiadásra azonban még több pályázatot nyújtottak be, zömében civil szervezetek. A rostán – a pályázatok megvalósíthatóságának a vizsgálatán – négy projekt jutott tovább, jelenleg a közönségszavazás zajlik a bp.kezdi.ro/hu/projektek/ oldalon.
A Mozgás mint örömforrás! egy olyan projekt, amelynek célja a zöldövezet javítása és parkosítása a 3-as számú napközi otthon gyermekei, valamint a környéken lakók számára, minőségi idő töltése érdekében. A 27.769 lej értékű pályázatra tegnap délig 124 szavazat futott be.

Hirdetés
Hirdetés

A Szerezz ovijogsit! projekt értéke 50 ezer lej, megfogalmazói a Csipkerózsika Óvoda közössége. Ők egy látványos tanpályát készítenének az intézmény udvarán, ahol a gyerekek játékosan sajátítanák el a forgalmi szabályokat, ugyanakkor az óvoda felújításakor tönkrement területet is rendeznék, ehhez több helyről is támogatói ígéretet kaptak. A pályázatukra 240 voks futott be, így ők állnak az első helyen.
Az Aktív kikapcsolódás az oroszfalvi gyerekeknek projekt értéke 43.595 lej, és a Fortyogófürdőn található szabadidőpark felújítására és bővítésére irányul. Mivel Oroszfalu és Fortyogófürdő környéke sűrűn lakott, a pályázók szükségét érezték a már meglévő park bővítésének, mivel jelenleg nincs a közelben olyan játszótér, amely a különböző korosztályok mozgásigényét kielégítené. Elképzelésüket tegnap délig 32-en támogatták.
A pályázatok közül a legkevesebb voksot a 34 ezer lejes költségvetésű Okospad a stadira kapta, a sportcsarnok környékére elképzelt okospad felszerelését mindössze 18-an támogatták szavazatukkal. <

Hozzászólások