Hirmondo

Békeidős megemlékezés

Békeidős megemlékezés

A koronavírus-járvány előtti évekhez hasonlóan szervezik meg idén újra a március 15-i ünnepséget a fürdővárosban, délután kezdődik a megemlékezés, este gálaműsorral ér véget. A teljes program még szervezés alatt áll.

Mivel az önkormányzat egészen mostanáig várta, hogy kiderüljön, a törvényes rendelkezések megengedik-e a köztéri rendezvény szervezését, és ha igen, milyen feltételek mellett, ezért a teljes programsorozat még nem állt össze egészen. A főbb tudnivalók azonban már körvonalazódtak.

Eszerint a gyülekezés 13.30-kor kezdődik az erdészeti hivatal előtt, onnan indul a felvonuló tömeg a Dózsa György utcán fel a Supercoop előtti térig, maga a köztéri rendezvény pedig ott kezdődik 14 órakor. Mint minden évben, fellépnek a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai, a történelmi egyházak képviselői, valamint a polgármesteri hivatal részéről is felszólal valaki. Az ünnepi beszédeket koszorúzás követi a Belvárosi Református Templom udvarán. 19 órakor kerül sor a gálaműsorra a művelődési központban.

A Kőrösi Csoma Sándor Líceum március 11-én szervezi meg a Föltámadott a tenger szavalóversenyét az V-VIII. osztályos diákok számára, 14-én a Talpra magyar! címet viselő vetélkedőt szintén V-VIII. osztályosoknak. 14-én 18 órától pedig Március 15. üzenete címmel zajlik a diákszónoklat-verseny a művelődési központban. A szavaló- és a szónoklatverseny első díjazottjai lehetőséget kapnak fellépni a keddi ünnepi műsor során.

Hozzászólások