Felhívás!

Lefele módosította inflációs előrejelzését a BNR

Lefele módosította inflációs előrejelzését a BNR Gazdaság

A Román Nemzeti Bank (BNR) pénteken lefele módosította az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közölt értéknél.

A jegybank legutóbb augusztusban közölte az inflációs előrejelzését, akkor az idei év végére 2,7 százalékos inflációt valószínűsített. A mostani döntés összefüggésben áll azzal, hogy szeptemberben és októberben folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése, amely a tizedik hónapban 2,2 százalék volt.

A jegybank arra számít, hogy 2021 első negyedévének végére 2 százalékra mérséklődik az infláció, majd az év végére 2,5 százalékra nő, ami megegyezik az augusztusban közölt prognózissal.

A jegybank igazgatótanácsa csütörtöki monetáris politikai ülésén úgy döntött, hogy változatlanul 1,5 százalék marad a román alapkamat, ami történelmi mélypont.

A Román Nemzeti Bank szintén pénteken közölte, hogy az idei első három negyedévben a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke 1,940 milliárd euró volt, ami 56,6 százalékos csökkenés a tavaly jegyzett 4,471 milliárd euróhoz mérten.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.