Felhívás!

Hegyek, mezők, madarak

Hegyek, mezők, madarak Cseperedő

Régi vakációs emlékeket felelevenítő sorozatunkban Kelemen László, a Rara Avis Madártani Egyesület vezetője mesél gyerekkori nyári élményeiről.

– A nyári vakációk jelentős részét a nagyszüleimnél töltöttem. A szüleim ígérhettek volna tengerparti nyaralást is, de a csíki táj, a havasok sokkal vonzóbbak voltak száha puszta játékkal és szórakozással teltek el a napok, hanem bizony a korunknak megfelelően háztáji és mezei munkával is. Hajnalban kakaskukorékolásra keltünk, és mire a teheneket megfejték, már talpon voltunk, ám a reggeli csak az álla­tok ellátása után került az asztalra. Ahogy a tehenek kiléptek a kiskapun, ki kellett seperni az udvart és a kapu elejét, vasárnaponként korán reggel locsolni. Ilyenkor ment a falu népe a templomba. Nagyapám ünneplőbe öltözött, székely ruhát vett magára, így ment a misére. Tőle láttam, hogy szeli meg a kenyeret, hogyan ad hálát Istennek. Egész életében dolgozott, nyolcvanon túl is nagyobb erőbírással, mint mi, suhancok – idézte fel Kelemen László.

A szórakozásra, a barátokkal való közös játékra is jutott idő a feladatok elvégzése után.
– A felnőttek gondoskodtak arról, hogy legyünk lefoglalva, és nem ok nélkül. Mihelyt kikerültünk a látókörükből, abból mindig baj származott, aminek a súlyát nem mindig érzékeltük. Kivéve, mikor saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire fáj egy lórúgás, vagy milyen érzés, mikor megharap a kutya, vagy felöklel a tehén, persze egyik sem alaptalanul. Vagy mennyire fáj egy szénásszekérről fejre esni, vagy az, amikor a hiúból az istálló padlózatán landolsz galambfészek-keresés közben. De megtanultuk azt is az unokatestvérekkel, hogy nem érdemes a darázsfészket vesszővel piszkálni, a házi méhek közelében cicázni. Kukoricán térdeltünk, mikor kiderült, hogy Csicsóban a csirkék közé nem a vész ütött be, és a gúnár sem azért fulladt a vízbe, mert nem tudott úszni – mesélte.

A csíkrákosi nagyszülők istállójában figyelte meg először a füsti fecskék fészkelését, költését, fiókanevelését. Más madarakat is megfigyelt, később már hangjuk alapján is felismert jó néhányat.

– Akkor már úgy jártam a falu utcáit, a környező mezőket, kaszálókat, hogy ha nem is láttam a megszólaló madarat, a hangja alapján be tudtam azonosítani őket. Tudtam, hogy a csiripelés az a verébtől van, a semmi mással össze nem téveszthető, gyönyörű ének a tengelictől, hogy a zöldike zsíroz, a fecske ficsereg, a rigó fütyül, a szarka cserreg, a gerle búg, a galamb turbékol, és ez jó érzéssel töltött el. Ők voltak az én vidám barátaim. Soha nem untam magam a társaságukban. Azért is vártam nagyon a nyári vakációt, hogy újra láthassam a fecskéket az istállóban, a verebeket az udvaron, hogy megsimogathassam a kutyát, a macskát. De még volt egy fontos ok, amiért két hónapot is érdemes volt kivárni, mégpedig hogy felmenjünk az erdei kaszálóra, a Várhoz. Ekkor a szülők, nagyszülők, keresztszülők, bátyák, unokatestvérek együtt voltunk. Nekünk, gyerekeknek főként a vízhordás volt a legfőbb feladatunk, de a gereblyével is tudtunk már bánni, így a szénacsinálásban, a takarásban is kivettük a részünk. Az, hogy együtt volt a nagycsalád, ma már tudom, a legértékesebb dolog a világon. Akkor gyerekként csak azt érzékeltük, hogy többet csintalankodhatunk – magyarázta.

Iskolakezdés előtt két héttel érkezett haza a nagyszülőktől. Itthon a barátokkal töltötte az időt: fociztak, bújócskáztak, vagy az erdőt járták.

– Naponta jártunk ki az Erősoldalhoz vagy ki Sugásfürdőre. Mobiltelefon, internet hírét sem hallottuk. Füttyjelünk volt. Így hívtuk le a barátokat játszani, és a Csíki negyedben volt kellő zöld övezet, játszótér, ahol a vakációt el lehetett tölteni, nem beszélve, hogy nem volt messze az Olt-folyó, ahová elmehettünk fürödni – mesélte

 

Középiskolában már sátorozni járt az előpataki út menti erdőrészre.
– Egy ilyen alkalommal ismertem meg a feleségemet, Idát, ennek épp most augusztusban volt harmincöt éve. Onnan kezdve már együtt töltöttük a nyári vakációkat, és amikor csak tehettük, lementünk a tengerre. Azóta a világ nagyot változott, de azon vagyok, hogy a két és fél éves unokám, Benett megismerje a régi dolgokat. Közösen etetjük a tyúkokat, nyulakat, récéket, nem fél tőlük. Örvendek, amikor lekuporodik mellém, és végignézi egy sérült madárnak az ápolását. Felsorolja az összes gondozásra szorult madár nevét, és az élelmezésben is segédkezik. Erdei kiránduláson még nem voltunk, de várom, hogy mehessünk, hogy ismerje meg a fákat, cserjéket, gyógynövényeket.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.